DK: Az Orbán-kormány újabb megszorításának árát egész Magyarország meg fogja fizetni (+videó)

Ezt sajtótájékoztatón jelentette be a legnagyobb ellenzéki párt.

A kormány tervezetéből kiderült, hogy újabb utakat, így például az M0-s autóutat is fizetőssé tehetik. Ahelyett, hogy a kormány új utakat építene és felújítaná az elhasználódott, kátyús útszakaszokat, inkább új útdíjakat vezet be – reagált Barkóczi Balázs, a DK szóvivője a párt online sajtótájékoztatóján.

Ez tehát egy újabb megszorítás, amit

Budapest külső kerületeitől a vidék Magyarországáig mindenki meg fog fizetni!

– hangsúlyozta az ellenzéki politikus. Amellett, hogy januártól legalább 40 forinttal emelik meg az üzemanyagok literenkénti árát a jövedéki adóemeléssel, és megemelik az autópálya-matricák árait is, most kiderült, hogy eddig ingyenesen használható utakat is fizetőssé tesznek – fűzte hozzá.

A Demokratikus Koalíció szerint elég volt a megszorításokból, elég volt a magyar családok és az autósok kiszipolyozásából! Közel 30 kormányzati megszorításon vagyunk túl a választások óta és szinte nem telik el úgy nap, hogy ne zuhanna ki újabb csontváz a szekrényből – jegyezte meg Barkóczi.

A DK szerint nem szabad újabb utakat fizetőssé tenni, mert a megszorítások és áremelések politikája elbukott és csak még nagyobb kárt okoz az országnak, a családoknak és a magyar gazdaságnak.

A Dobrev Klára vezette árnyékkormány szociáldemokrata fordulatra készül a kormányváltás után, áremelések helyett bér- és nyugdíjemelésre és az orbáni infláció letörésére van szükség. Az árnyékkormány el fogja törölni Orbán Viktor új útdíjait a kormányváltás után!”

– zárta sajtótájékoztatóját Barkóczi Balázs.

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek