Pintérék kiadták a vörös kódot: Durva, ami a magyarokra vár péntektől

Figyelmeztették a lakosságot.

A következő napokban várható hőség miatt péntek reggel életbe lépett a „vörös kód”, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – közölte Fülöp Attila péntek reggel.

A Belügyminisztérium gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: az extrém meleg miatt idén már a harmadik alkalommal kellett elrendelnie nyáron a „vörös kódot” a szociális ellátórendszerben. Ilyen korábban nem volt – mutatott rá a politikus.

Megosztotta: a különleges időjárási viszonyok miatt péntek reggel 8 órától hétfő este 8 óráig elrendelte a „vörös kód” kiadását, ami speciális eljárásrendet jelent. Mint mondta, minden szociális intézménynek meg kell nyitnia kapuját, ha a regionális diszpécserszolgálat utcán bajba került emberről kap információt.

Hozzátette: az idei két „vörös kód” riasztás alatt a regionális diszpécserszolgálatokhoz közel 100 jelzés érkezett. Ez is mutatja, hogy valóban szükséges ilyenkor a különleges odafigyelés – jegyezte meg.

Fülöp kitért arra is, hogy

a „vörös kód” a szociális intézményekre vonatkozó intézkedéseken túl figyelmeztetést jelent a társadalomnak

is. Azt kérte, mindenki vigyázzon magára, és ha az utcán bajba került hajléktalan embert lát, jelezze azt a regionális diszpécserszolgálaton keresztül.

Közölte: péntek reggel a hajléktalanellátó-rendszer kihasználtsága 78 százalékos volt, vagyis rendelkezésre áll elegendő férőhely. Ha valaki segítségre szorul, mind Budapesten, mind a vidéki városokban igénybe tudja venni az ellátást.

Mint írtuk, péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lépett érvénybe egészen hétfőn 24 óráig – Müller Cecília az eredetileg 24-éig tartó másodfokú hőségriasztást hétfő éjfélig meghosszabbította, valamint harmadfokúra emelte.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat friss előrejelzése szerint a pénteki nap folyamán az ország északi területein fordulhat elő zápor és zivatar a délelőtti órákban. Délután azonban már mindenhol élvezhetjük (?) a napsütést, a hőmérő higanyszála 32 és 36 fok közé emelkedik. Késő estére a levegő 20 és 27 fok közé hűl.

Ugyanakkor az időjósok figyelmeztettek: Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, valamint Zala vármegyében másodfokú veszélyjelzés van érvényben magas középhőmérséklet miatt.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat aktuális hőtérképe. Forrás: met.hu

(MTI)

Valódi Hírek