Óriási siker: Negyedszer is világbajnok lett Kopasz Bálint

Gratulálunk!

Aranyérmet szerzett Kopasz Bálint a duisburgi olimpia kvalifikációs világbajnokságon férfi K–1 500 méteren. A parasportolók versenyében Kiss Péter Pál sorozatban negyedszer lett világbajnok KL–1 200 méteren.

Ugyan az időjárási feltételek úgy tűnt, nem fognak kedvezni a versenynek, azt kétszer is félbe kellett szakítani, végül azonban mégis kisütött a nap, és a viharos kezdés után egy igazán bravúros magyar szereplést hozott a délelőtt, hiszen a női kajaknégyes megszerezte a négy párizsi kvótát, és a férfiaknak is esélyük nyílhat erre, hiszen mindehhez már csak egy országot kellene megelőzni.

Kopasz Bálint ezzel megszerezte a negyedik világbajnoki címét is, ezúttal K–1 500-on verte meg a mezőnyt.

„Világbajnokságot még nem nyertem nem olimpiai számban, úgyhogy ez az első világbajnoki aranyam 500 egyesben, nagyon örülök neki, és annak is, hogy egy ilyen kemény mezőnyben tudtam nyerni. Az előfutamokat nézve is lehetett látni, hogy nagyon jó formában van a mezőny, lényegében szinte minden nagy név itt volt,

így a legszebb, legjobb érzést nyerni”

– nyilatkozta sportoló a verseny után.

Fotók:

Duisburg, 2023. augusztus 25.
Kopasz Bálint gyõz a férfi kajak egyesek 500 méteres versenyének döntõjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 25-én.
MTI/Kovács Tamás

Duisburg, 2023. augusztus 25.
Kopasz Bálint gyõz a férfi kajak egyesek 500 méteres versenyének döntõjében az olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságon Duisburgban 2023. augusztus 25-én.
MTI/Kovács Tamás

(MTI / index.hu nyomán)

Valódi Hírek