Nem várt fordulat: Mindenkit meglepett az üzenetével Novák Katalin Ukrajnában (+fotók)

Erőt vitt Ukrajnába.

„Tizenötmillió magyar erejét hoztam el Beregszászra, Kárpátaljára, Ukrajnába”

– tudatta a köztársasági elnök Beregszászon kedden.

Novák Katalin hozzátette: azért is megy innen egyenesen tovább Kijevbe, hogy ott is elmondja, számíthatnak a magyarokra a megtámadottak, a bajban lévők, „Magyarország segít”.

„Jó itt lenni, együtt ünnepelni, imádkozni. Hónapok óta várom a pillanatot. Végre elhárultak az akadályok és ismét személyesen itt lehetek Kárpátalján,

hozhatom el az anyaországiak szeretetét, aggodalmát, üzenetét.

Azért megyek innen egyenesen tovább Kijevbe, hogy ott is elmondjam, számíthatnak a magyarokra a megtámadottak, a bajban lévők, Magyarország segít”

– hangoztatta Novák.

„(…) mi is számítunk arra, hogy a magyarok úgy élhetnek itt Kárpátalján, ahogy hozzájuk és Európához méltó”

– tette hozzá Novák Kárpátalján, a beregszászi Római katolikus templom ökumenikus istentiszteletén elmondott beszédében, egyúttal megköszönve mindazoknak, „akik kitartanak, akik építik, vezetik a közösséget”.

Novák emlékeztetett: az augusztus 20-ai ünnepi beszédében Esztergomban az embereknek feltette a kérdést: „hogy vannak?”

„Feltehetem-e itt ma ezt a kérdést Beregszászon, és hogyan tehetem fel ezt a kérdést 544 nappal a háború kitörése után azoknak, akik gyászolnak, akik szétszakított családban élnek embert próbáló elszántsággal küzdenek a mindennapok feladataival?”

– mondta.

  • „Hogy vannak?
  • Hogy bírják?
  • Miből merítenek erőt?”

– érdeklődött Novák Beregszászon, majd azt mondta, ő is azért van itt hogy „segítsen az erőgyűjtésben”.

„Tizenötmillió magyar ember erejét hoztam el ma Önöknek,

tizenötmillió magyar erejét hoztam el Beregszászra, Kárpátaljára, Ukrajnába.

Azt a bizonyosságot, hogy van, lesz közös jövőnk”

– magyarázta az államfő.

Novák azt is javasolta: merítsenek erőt az ezeréves közös történelmünkből, a keresztény hitünkből „és azokból az ukrán barátokból is, akikre lehet számítani”.

Végezetül elmondta: saját gyülekezete tagjait megkérte és

írtak egy közös imádságot, ő pedig ezt hozta el. Novák fel is olvasta az imádságot.

„Adj, Uram, békét! Vedd el a félelmet annak szívéből, aki a béke követe akar lenni! Tégy eszközzé minket a béketeremtésben!”

– jelentette ki.

(Novák Katalin/Facebook /atv.hu)

Valódi Hírek