Minden előzmény nélkül súlyos bejelentést tett a NAV: Nem kíméli a Revolut-kártyás felhasználókat a hatóság

Mindenhova is bekukkanthat a hivatal.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) van információja a Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is, ráadásul köztartozás esetén a külföldön vezetett számlák sem mentesek a hatósági eljárás alól – közölte a hatóság kedden az MTI-vel.

A NAV közleménye szerint aki önként és felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az számíthat arra, hogy bankszámlájára inkasszó kerül. Az adózók nagy többségét ez nem fenyegeti, hiszen Magyarországon fölényben vannak a tisztességes, jogkövető állampolgárok, (sic!) mások viszont abban bíznak, hogy külföldön vezetett számláik mentesek a hatósági eljárás alól, ami egy tévhit – fogalmazott a hivatal.

Megosztották: a Magyarországon egyre népszerűbb, virtuális pénztárcát kínáló Revolut bankszámlára elhelyezett vagyonról is van információja az adóhivatalnak. Sőt, előfordult már az is, hogy a NAV inkasszót kért egy magyar állampolgár jelentős köztartozása miatt annak Revolut bankszámlájára a litván adóhatóságnál. A magyar költségvetést megillető összeg szinte teljes egészében meg is térült – írta a hatóság.

Kifejtették: adóvégrehajtási szempontból átjárhatók az országhatárok. Nemzetközi egyezmények és uniós direktíva keretében a magyar illetőségű adózók pénzügyi számláiról automatikusan érkezik információ a NAV-hoz, amit az adóhatóság végrehajtási célokra is felhasználhat. Tavaly 87 joghatóságtól érkezett adat csaknem 870 ezer külföldön vezetett számláról az adóhivatal tájékoztatása szerint.

Államok közötti behajtási együttműködéssel eddig csaknem 300 behajtás iránti megkeresés indult a kapott számlainformációk alapján, amely több mint 63 millió forint költségvetési bevételt eredményezett. A Revolut is szolgáltat adatokat a litván adóhatóságon keresztül, így a behajtási jogsegély alól a Revolut számlákra elhelyezett jövedelem, vagyon sem kivétel – figyelmeztetett a NAV.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek