Itt van Szijjártóék hatalmas bejelentése: Teljes egészében átvállalják 200 ember költségeit a következő években

Jó sokat költünk majd külföldi sportolókra.

Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter, Gyurta Dániel, a külügyminiszter főtanácsadója és Husszein el-Musszalam, a World Aquatics elnöke pénteken sajtótájékoztatót tartott.

Itt bejelentették a Stipendium Hungaricum Sport Ösztöndíjprogram kiterjesztését. 2026-ig 20, ugyanakkor

2027-től 200 külföldi úszó, vízilabdázó, műúszó és műugró ösztöndíját fogja finanszírozni a magyar állam

azért, hogy egy évet egy hazai felsőoktatási intézményben tölthessenek.

Szijjártó emellett beszélt még a Wolrd Aquatics, azaz a nemzetközi úszószövetség Budapestre költözéséről is. Szerinte ez nem csak egy építési beruházás – ugyanis magyar közpénzből fogunk építeni nekik új székházat –, hanem „még egy aranyérem” a hazai sportdiplomáciának.

Emellett a külgazdasági- és külügyminiszter kitért még a felsőoktatatás és sport összekapcsolásának fontosságára. Meglátása szerint az egyetemek „modellváltása” is fejlesztést jelentett – arra nem tért ki, hogy például a hallgatók elvesztették a lehetőséget emiatt az Erasmus ösztöndíjak megszerzésére.

Az ugyanakkor nem került szóba, hogy pontosan mennyi adófizetői pénzbe fog nekünk kerülni a külföldi vízi sportolók ösztöndíja-programja.

A sajtótájékoztatót itt lehet végignézni:

Valódi Hírek