Mi lesz ebből? Orbán embere szerint azonnal szükség van a hadsereg megerősítésére

Ez komoly.

Vargha Tamás a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára arról beszélt csütörtökön, tehát augusztus 17-én a Bálna Honvédelmi Központban, hogy I. István király életműve gyakorlatilag arra emlékezteti a magyarságot, hogy van mit veszítenünk, ám olyan dolgok is vannak, amelyeket érdemes megvédenünk.

Hozzátette: Szent István király a magyar nemzet sorsát egyedülálló módon és mértékben határozta meg, „neve és műve egyet jelent a legigazibb értelemben vett államférfival, egyházalapítóval és hadvezérrel”.

Ezt követően arról beszélt, hogy az államalapító király „örökölt” egy országot az édesapjától, Géza fejedelemtől, amelyben a

„a kereszténység még igencsak bizonytalan lábakon állt, Koppány pedig az ősi szokásjog alapján magának követelte a trónt. István felismerte azt, hogy

a hatalmi harc tétje az ország politikai berendezkedése,

és ezáltal a jövőbeni sorsa volt, s ő az apjától örökölt német orientáció folytatása mellett döntött; 997-ben legyőzte Koppányt, a siker pedig lehetővé tette egy új politikai berendezkedés bevezetését, amely évszázadokon át naggyá tette országunkat”

– hangoztatta az államtitkár.

Az államtitkár szerint ez hatalmas munka volt, de legalább ekkora munkát követelt az eredmények megvédése, majd István 1020 környékére megszilárdította hatalmát

„és igazi keresztény európai szuverénként uralkodott”.

Vargha Tamás szerint erre az államalapító, államszervező és uralkodói munkára emlékezünk ezekben a napokban.

„Tesszük ezt nemcsak azért, mert erkölcsi kötelességünk, hanem azért is, mert Szent István király életműve emlékeztet minket arra, hogy

van mit veszítenünk, és ezért van is mit megvédenünk”

fogalmazott.

Ezt követően valamiért elkezdett a magyar hadseregről beszélni, ugyanis szerinte a 21. században is

szükség van egy modern, ütőképes, erős honvédségre.

„A hazának szüksége van elkötelezett, hazáját szerető, erős lelkű és akaratú, jól képzett és jól kiképzett katonákra”

ábrándozott a politikus.

„Éppen ezért, emlékezésünk csak akkor jó és hiteles, ha államalapító eleink példát és erőt adnak nekünk, példát és erőt adnak a ma és a jövendő magyar katonáinak”

jelentette ki. Ezt követően hozzátette, hogy István király egész életét népének áldozta.

A rendezvényen kinevezésekről, előléptetésekről szóló határozatokat ismertettek, valamint kitüntetéseket, elismeréseket adott át a parlamenti államtitkár és Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, valamint Gion Gábor védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkár és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke.

NYF-kommentár:

Amikor az államtitkár arról prédikált, hogy „István felismerte azt, hogy a hatalmi harc tétje az ország politikai berendezkedése”, akkor joggal gondolhatunk arra, hogy az Orbán-kormány sem feltétlenül képvisel „keresztény értékek”, csupán politikai megfontolásból nevezik magukat kereszténynek.

Valódi Hírek