Hirtelen jött pofon: 9 neves szervezet állította falhoz Orbánékat, amiért ezt teszik

Jelezték, a kormány frontális támadást indított.

Összefogást sürgetnek a köz- és a versenyszféra szakszervezetei a munkavállalói jogok visszaszorítását célzó törvénytervezetekkel szemben – hangzott el több szakszervezet Budapesten csütörtökön tartott közös sajtótájékoztatóján.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke elmondta: a kormány növeli a közszolgálati ágazatban dolgozók problémáit azzal, hogy 2024. január 1-től megszüntetné a munkavállalók számára ingyenes szakszervezeti tagdíjlevonást.

„Ráadásul az ezt tartalmazó saláta törvénytervezet egyúttal a munkavédelmi törvény módosítására is kiterjed. Utóbbi elfogadása esetén a munkavédelmi tájékoztatás felelősségét teljesen a munkavállalókra hagyják. Ennek következtében pedig munkahelyi balesetkor a munkáltató ki fog tudni bújni a kártérítési felelősség alól”

– hangsúlyozta az MKKSZ elnöke.

A szakszervezeti vezető kijelentette: a tervezett intézkedésekkel

a kormány frontális támadást indított az eddigi munkavállalói jogok visszaszorítása érdekében.

Az MKKSZ elnöke a szakszervezeti tagdíj-levonás szabályainak megváltoztatásával kapcsolatban reményét fejezte ki, hogy a magyar közszolgálati dolgozók a szakszervezeteik mellett állnak, és ha a tervezetet elfogadják, a dolgozók végigcsinálják a „tagdíjutalás procedúráját”.

Taskovics István, a Társadalombiztosítási Dolgozók Szakszervezetének (TBDSZ) elnöke közölte: a Miniszterelnöki Kabinetiroda által közzétett törvénytervezet a szakszervezeti tagdíjak levonását tekintve a közszférában dolgozókra vonatkozik, vagyis az állam különbséget tesz a köz- és a versenyszféra foglalkoztatói között, ami

sérti az alaptörvényt és az egyenlő bánásmód követelményét is.

Szilágyi József, az Egyesült Villamosenergia-ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (EVDSZ) elnöke hangsúlyozta: a munkavállalói és a szakszervezeti érdekek a köz- és a versenyszférában ugyanazok, meg kell védeni a megszerzett jogokat.

„A tervezet támadás a munkavállalói jogok ellen,

súlyosan sérti a közszférában működő szakszervezeteket, ezért össze kell fogni ellene”

– emelte ki.

Szilágyi József kifejtette: a tervezet általános felhatalmazást ad a jogalkotónak, hogy meghatározzon kivételeket, ahol a munkáltatónak nem kell levonnia, illetve átutalnia a szakszervezeti tagdíjat,

ez minden szakszervezet számára állandó fenyegetettséget jelent.

„A tagdíj munkáltató általi levonása a szakszervezetek működésének egyik biztosítéka, az ez alóli mentesítés valójában a szakszervezetek működésének megnehezítését, gyengítését célozza”

– hívta fel a figyelmet az EVDSZ elnöke.

Bárdos Judit, a Belügyi Rendvédelmi és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) elnöke elmondta: a rendvédelmi szakszervezetek számára a tagdíjat már 2013. január 1-je óta nem a munkáltató utalja át. Ennek hatására – tette hozzá – az érintett szakszervezetek elveszítették a tagságuk 50 százalékát.

Szendrei Zoltán, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának tagja kiemelte: a rendvédelmisekkel történtekhez hasonló várható a közszférában minden szakszervezetnél, ha nincs automatikus ingyenes tagdíj levonás.

Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VDSZ) elnöke szolidaritását fejezte ki a közszférát érintő támadással szemben.

A szakszervezeteket érintő változások ügye mellett a felszólalókon kívül kiállt még a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), az Egységes Diákfront és az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) is.

(MTI)

Valódi Hírek