Hatalmas balhé a Szigeten: Kartörés lett a vége a fideszes milliárdos botrányos viselkedésének

A rendőrök már a bosszútól tartanak.

Kedden véget ért a Sziget Fesztivál, Budapest nyári életének legnagyobb fesztiválja. Mint minden buliban, ott is akadtak olyanok, akik túl erősnek képzelik magukat. A Blikk friss értesülései szerint ugyanis az egyik rendőri intézkedés közben, a K-híd közelében vasárnap

egy milliárdos kormányközeli vállalkozó karját törte.

A szemtanúk még egy reccsenést is hallottak, miközben az üzletember ellenszegült a rendőröknek, akiket mellesleg feljelentéssel, kirúgatással, sztárügyvédekkel, valamint rokoni kapcsolataival próbált megfélemlíteni.

A vállalkozót botrányos viselkedése miatt hajították ki a rendezvényről, a rendőrök pedig a kitiltást és annak jogszerűségét ellenőrizték. A hatóság emberei a férfit igazoltatni akarták, aki hátrafeszítette a karját, hogy csuklójára ne kerülhessen bilincs.

Az elmondások szerint az üzletember részeg volt, kötekedett, és sokak szórakozását zavarta a viselkedésével, a nőkről le sem akart szállni. Egy névtelen informátor szerint nem lett volna probléma, ha a férfi belátja, túl sokat ivott.

„Ám láttuk, hogy ahelyett, hogy hazaindulna,

elkezdett kötekedni a fesztivál bejáratánál posztoló zsarukkal.

Fel akarta jelenteni azokat, akik kidobták, aztán meg már minden rendőrt…”

– fogalmazott az egyik szemtanú.

A dulakodásnak kartörés lett a vége, a hatóság a lapnak megerősítette, hogy a férfi fájdalomra panaszkodott, így mentőt hívtak hozzá, kórházba szállították.

„Az esettel kapcsolatos parancsnoki kivizsgálás az intézkedést jogszerűnek, szakszerűnek és arányosnak minősítette. A BRFK értesítette az ügyészséget is”

– közölte a hatóság. A lap értesülései szerint az intézkedő járőrök attól félnek, hogy

a valós politikai kapcsolatokkal rendelkező üzletember bosszút fog állni,

és minden követ megmozgat majd, hogy a jogosnak ítélt intézkedés elbírálása megváltozzon.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek