Parragh László állítja: Szükség van a gazdasági visszaesésre

Szerinte rosszul teljesített az Orbán-kormány.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Világgazdaságnak adott interjújában kijelentette: az agrárszektor teljesítménye a vártnál kevésbé húzta fel a teljes GDP-t,

a többi gazdasági terület pedig az előzetesen kalkuláltnál is rosszabbul teljesített.

„A recesszió egy olyan alkalmazkodási szakasz, amelyre egy túlfűtött gazdaságban

szükség van”

– vélekedett az iparkamara elnöke.

Hozzátette: az infláció megfékezése a legfontosabb gazdaságpolitikai cél, és

ez lassítja a gazdasági növekedést.

Megjegyezte, szerinte a mély visszaesést ezzel együtt is el kell kerülni. Parragh úgy látja, a tényleges végeredményhez meg kell várni a szeptember elsejével megjelenő részletes GDP-adatokat, és csak azt követően lehet érdemben értékelni a gazdasági mutatókat.

Mint megírtuk, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai tájékoztatása szerint Magyarországon a második negyedévben 2,4 százalékkal csökkent a GDP, ami jelentősen alulmúlta még az optimista várakozásokat is. A második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye 0,3 százalékkal elmaradt az előző negyedévhez képest, ezzel pedig már a negyedik negyedéve zsugorodik a gazdaság, tehát

egy éve technikai recesszióban van Magyarország.

A 2,3 százalékos visszaesést mutató magyar adat pedig a harmadik legrosszabb az egész EU-n belül.

Kapcsolódó:

Kifeküdt a magyar gazdaság: A KSH friss mérései bizonyítják, hogy hatalmas a baj

https://nyugatifeny.hu/2023/08/16/dk-huszonhet-eve-nem-zuhant-ennyi-ideig-a-magyar-gazdasag-teljesitmenye-orbanek-megszoritasai-okozzak-a-recessziot

Valódi Hírek