Mindenkivel le akarnak számolni Orbánék? Felháborító döntés született egy magyar bíróságon

Szabad testi kényszert alkalmazni képviselők ellen.

A bíróság elutasította Hadházy Ákos felülbírálati indítványát, amelyben a független országgyűlési képviselő a Karmelita kolostornál vele szemben április elején történt rendőri intézkedést és bántalmazást sérelmezte – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.

Közleményükben arról írtak, hogy

Hadházy Ákos feljelentést tett a sérelmére hivatalos eljárásban,

csoportosan elkövetett bántalmazás, hivatali visszaélés és aljas indokból vagy célból elkövetett könnyű testi sértés bűntette miatt.

A feljelentés szerint Hadházy Ákos április 5-én a Karmelita kolostornál lebontott hatósági kordon visszaépítésének megakadályozása érdekében szervezett akcióban vett részt országgyűlési képviselőként, ennek során passzív magatartással a szabad véleménynyilvánítás jogával élt.

Hadházy Ákos állítása szerint jogsértő cselekményt nem követett el,

ezért vele szemben mentelmi jogára is figyelemmel bármilyen, a személyi szabadságot korlátozó intézkedést, így testi kényszert sem lehetett volna alkalmazni, tehát jogtalan volt és bűncselekményt valósított meg a vele szembeni rendőri fellépés.

A parlamenti képviselő és még két ember azonos tárgyú feljelentését a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség elutasította, arra figyelemmel, hogy

a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény

áll a közleményben.

A főügyészség közölte, a feljelentést elutasító határozattal szemben Hadházy Ákos – jogi képviselője útján – felülbírálati indítványt nyújtott be.

Ennek alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság a sérelmezett határozatot a közhatalom gyakorlásával vagy közvagyon kezelésével kapcsolatos kiemelt bűncselekmény, a hivatali visszaélés miatt felülvizsgálta, és a felülbírálati indítványt elutasította.

A bíróság a végzésében nagy egyetértésben az ügyészség indokolásával azt állította, hogy az intézkedő rendőrök a feladatukat a törvényes előírásoknak és az elöljáró utasításainak megfelelően hajtották végre olvasható a közleményben.

Kiemelték, „semmilyen adat nem merült fel azzal kapcsolatban, hogy a sérelmezett, testi kényszer megvalósításával végrehajtott rendőri intézkedés, illetve az ennek alapját képező parancsnoki utasítás arra irányult volna, hogy a rendőrök a hivatali kötelességük szándékos megszegésével a véleménynyilvánítás szabadságát gyakorló országgyűlési képviselőnek jogtalan hátrányt okozzanak”.

Hozzátették, a rendőri intézkedés célja, a lebontott kerítés eredeti állapotba történő visszaállítása törvényes volt a közbiztonság megóvása érdekében, ennek Hadházy Ákos többszöri felszólítás ellenére ellenállt.

„Erre figyelemmel alkalmaztak vele szemben – törvényesen – testi kényszert,

ugyanis egy országgyűlési képviselő mentelmi joga a rendőri intézkedés akadályozására nem terjed ki” olvasható a főügyészség közleményében.

Portálunk is beszámolt arról, hogy idén április 24-én kordonbontásba kezdtek a státusztörvény ellen tiltakozók. Erre válaszul a rendőrség erőszakosan lépett fel ellenük, könnygázt is bevetettek.

A rendőrök erőszakos fellépése fölkavarta az indulatokat,

sokan aránytalannak nevezik azt a büntetést, amit a tüntetőkre kiszabtak.

Erről beszélt Hegyi Szabolcs, a TASZ jogásza is:

„Problémás és aránytalan fizikai erőszakkal védeni a kordont

a tüntetőkkel és az országgyűlési képviselőkkel szemben,

hiszen az eleve törvénytelenül került oda.”

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek