Úgy véli, a válófélben lévő pár nagyon szenved.
Mint írtuk, hat év után válik Tóth Gabi és Krausz Gábor. A sztárséf közösségi oldalán utalást tett utalát arra vonatkozóan, hogy felesége összejöhetett egy másik férfival, ami a szakításhoz vezethetett. Fenyő Iván is írt véleményt az ügyről.
Bár a színész a Facebook-bejegyzésében nem nevezte meg a sztárséfet és az énekesnőt, de egyértelmű, hogy rájuk utalt.
A színész kiemelte: ha egy ember szenved, akkor nem tisztességes dolog fokozni a fájdalmát. Hozzátette: ha van harmadik fél, ha nincs, ez egy nehéz és kellemetlen dolog, nem mindennapi fájdalom.
„Szóval ez nem egy játék, és mi, a társadalmunk miatt ezt most hírül kapjuk, ha akarjuk, ha akarjuk, ha nem, és nézzük. Tanúi vagyunk.
Vizsgázunk mi is, hogy mi, mint nép, mint közeg, mint embertársak.. – hogy reagálunk. Ez igenis egy krízis. Minimum két embernek, de inkább háromnak, vagy többnek”
– szögezte le Fenyő.
A színész teljes írását változtatások nélkül közöljük:
„Valaki most fáj, vagy valakik most nagyon fájnak.. bárhogy is, ha egy ember szenved is, nem lökök még rajta..
ha van harmadik fél, ha nincs, ez egy nagyon nehéz és kellemetlen dolog.. ez nem mindennapi fájdalom. Átéltük már sokan, igaz?
Ez nem vicc.. ebbe életek futnak bele a falba.. ebből földön lehet maradni.. ebbe bele lehet roskadni..
ebbe az iszonyatos fájdalomba akár fel is lehet adni az életet, vagy el is lehet venni egy másik ember életét.. (természetesen akkor lehet ilyen szélsőséges reakciót adni, ha valakinek itt egy nagyon komoly és megdolgozatlan traumája van, de akkor is..
Csak, hogy érzékeljük, hogy emberek sokkal »kevesebb« miatt is a folyónak mennek.. ez egy trauma.)
Szóval ez nem egy játék, és mi, a társadalmunk miatt ezt most hírül kapjuk, ha akarjuk, ha akarjuk, ha nem, és nézzük. Tanúi vagyunk.
Vizsgázunk mi is, hogy mi, mint nép, mint közeg, mint embertársak.. – hogy reagálunk.. Ez igenis egy krízis. Minimum két embernek.. de inkább háromnak, vagy többnek..
Egy tragédia valahol.. persze tanulás, meg érés, meg minden, értem én, és nyilván nem véletlen.
Nem okok nélkül való.. persze.. meg megkapjuk, amit teremtünk, meg amit érdemlünk meg amire vágyunk, meg ami értünk van és tanulunk, persze, jól van, értem én.. tudnám mondani én is.. és sok igazság is lehetne benne.. de most ez a dolgunk?
Vagy.. amennyire csak tudjuk, figyeljük, hogy meghozza e ez a történet az eszünket, nekünk, akik ezt figyeljük vagy sem? (de inkább a szívünket..) – ébredünk e ettől vagy sem.
Megnyílik a szívünk vagy sem?
A részvét jelenik meg bennünk bárkiről is halljunk ilyet, ismertről-nem ismertről, kedveltről-nem kedveltről, vagy a káröröm, vagy a gúny, netalán a gonoszságunk és a bántalmazó részünk jön elő?
Nekünk, ugye? Nekünk, akik SSSSOHA nem bántalmazunk, és már a felvetésen is megsértődünk..
Nem akkor jó, vagy egészséges talán egy társadalom, egy közösség, ha ilyenkor azért együttérzünk..? Vagy milyen tragédia és krízis kéne történjen amire már részvéttel tudnánk nézni? És amikor most haragszunk és gúnyolunk az együttérző csend helyett, akkor igazán vajon kire haragszunk..?
Apánkra? Anyánkra? Egy régi barátunkra? Vezetőre? Szerelmünkre? Milyen elnyomott dolgunkat éljük ki ebben, ahogy most reagálunk, kommentelünk? Tudjuk?
És nem, szerintem nem kell feltétlen szeretni az illető alanyait ennek a történetnek.. ismerni sem kell.. és egyetérteni sem.. sőt, meg lehet a véleményünk.. de viszont okoskodni sem kell, és talán legkevésbé kell kárörvendeni, kigúnyolni, vagy pláne még a haldoklásukban belerúgni a másik emberbe.
Mikor lennénk csendben? Ha valaki meghalna? Valamikor egyes emberek meghalnak, még akkor is páran a közösségi médiában olyan kommenteket írunk, hogy totál mellőzi a szívet még akkor is!
Én nem szeretem ezeket az embereket, és nem nem-szeretem őket.. engem totál nem érdekel mi van velük, és nem kívánom, hogy a média beszámoljon a magánéletükről.
Egyrészt, mert nem érdekel, másrészt mert MAGÁNügy, harmadrészt meg voltam hasonló helyzetben, amikor nehéz pillanatokat dobáltak az életemből a nép elé, hogy az cafatokra szaggassa.. tudod, mint a középkorban.. és nem akarom ezt Nekik..de amúgy itt tartunk még? Vagy: itt akarunk tartani, Barátok? Középkor?
Ti, akik nem voltatok kitéve (se a jó, értem, de se) a rossz oldalának a hírességnek, nem tudjátok néha milyen terhes és nehéz ez az egész, és az ilyen pillanatokat, amiket amúgyis piszok nehéz nagyobb sérülés nélkül feldolgozni, ezeket nagyon durván felnagyítja és megnehezíti.. legyünk egy picit most nagyobb szívvel.. bárkivel is esik meg egy ilyen.. bárkivel és bárkikkel.. kit utálunk ebben vagy abban?
Kit utálunk bennük ÚGY IGAZÁN..? Hisz nem is ismerjük őket emberként, ahogy a családunkat vagy a barátainkat.. de még őket sem ismerjük igazán.. sőt! Még magunkat sem..!
De ezeket az embereket pláne nem.. de akkor vajon KIT és MIT utálunk bennük ennyire?
Mi nyom meg minket, de ennyire, hogy az alapvető együttérző, embertársunk szenvedésén megeső szívünk sem jelenik meg, csak a csaholás és gonoszkodás..?
Mi nyom meg vajon minket, amúgy értékes, tök aranyos jófej embereket ennyire, hogy az embertelen állat jön ki belőlünk..?(elnézést az összes bölcs kis állatkától..)
Akár azt gondoljuk, hogy nem baj, de ez(ek) megérdemli(k), akàr nem, észre tudjuk e venni, hogy ezek az embertársak most épp bajban vannak..? Nehéz nekik.. eszünkbe juthatna az, amikor épp nekünk (volt) nehéz.. akár hasonló ügy miatt, akár totál más miatt.. de nehéz volt..
Nekünk hogy esne ez? Eszünkbe jut ilyenkor?
És a bűn.. ki nem bűnözött tényleg valahogy valahogyan.. ?
Ki hibák, félrelépések, bűnök nélkül való? De most tök komolyan kérdem, nem kell itt spirizni meg vallásoskodni.. tök őszintén kérdem.. Nem együttérezni kéne, hogy hát igen, piszok nehéz tud lenni az ilyen..??! vagy atyaég, de fájdalmas és bonyolult az ilyen..??!
Vagy.. ha úgy kérdem: nekünk mi esne/mi esett volna jól fordított esetben?
Mégha amikor valaki fenn van és büszke, vagy pökhendi.. még akkor is.. ha leesik, nem segítő szemmel figyeljük? Hogy: hát, igen, Barát, érett már ez beláthatod.
(És ezzel most NEM konkrétan az alanyokra célzok.. csak ki akarom élezni. Hogy mégha vélten vagy valósan megérdemeltnek is látunk valami.. azért.. ha igazán bajban van, csak megesik a szívem, nem? de mégha valaki nagyon hülye is, vagy nagyon eltévedett.. és kihívja a sorsot maga ellen.. ) nem kéne azért emberi szemmel ránézzünk, amikor leesett vagy elesett?
Nemhogy még belérúgni, szidni, és a véréért kiáltani.. Egy válásnál mindkét fél vagy így vagy úgy de fáj.
Ki a hibás? Ki tudja..? Bonyolultabb.. egyáltalán van a hibás? Hogy hoztuk ezt itt össze? Nem? Bogozzuk ki? Miért lett ez így?
Mit tettem vagy mit nem tettem? Beszéljünk, közeledjünk, vagy varrjunk el, tisztelettel, megbeszélve, a lehető legkisebb sebet ejtve stb.. de ez egy nehéz helyzet.. kinek nem volt már elengedése? Ki nem csalt meg vagy kit nem csaltak meg?
Ki nem volt boldogtalan soha? Ki nem hazudott soha? Ki nem álságoskodott? Bármilyen mértékben, bármiben is, bárhogy is?
Ki nem változott már igazán nagyot? Ki nem beszélt már magas lóról? Ki nem volt eltévedve?
Ki nem volt már nagyarcú? Ki nem csapta már be akár magát, akár mást? Ki nem kompenzált már? Ki nem akart a »leg« lenni?
Kimondva, kimondatlanul – Bárhogy is, bármiben is? Kinél nem találnák valamit, ami miatt utálhatnánk..?
És kinek ne esett volna jól, ha ilyenkor emberin, megbocsájtón, és megértőn bánnak vele..? Ha nem is a másik érintett, mert az nagyon benne van és nem biztos, hogy tud ennyire azonnal elfogulaltan és rálátó lenni, de a többiek.. a közeg.. a család.. a barátok.. stb.. és mi mind egy nagy család vagyunk, ezt itt és most gyakorolhatnánk..
De..Rosszindulatú mémeket, poénokat látok.. emberek életén való élcelődést.. pláne épp, amikor azok valóban nehéz időszakon mennek át..
Eseményeket látok megszervezni.. face en.. közös siratás, közös gyász stb.. az érintettek gúnyneveivel persze, nem ám rendes neveikkel, tisztelettel.. itt is, ezzel is bántva.. de kit akarunk bántani amikor őket, ismeretlen kirakat embereket bántunk, celebeket vagy akár politikusokat? Kit akarunk ilyenkor IGAZÁN BÁNTANI?
No, és 1-1 ismerősöm, aki amúgy tök értelmes és értékes ember, bejelöli, hogy lehet, hogy elmegy.. meg hogy érdeklődik.. azaz benne van a közös fik@zásban, gúnyolódásban.. de mire reagálunk vajon ilyenkor..?
Milyen igazságtalanság érzet és régi sérelem nyomódik be és jön fel ilyenkor bennünk? Aminek vszeg az égvilágon semmi köze ehhez a két »szerencsétlen« emberhez..! Csak rájuk vetül ki valami..
Szóval.. Barátok..
Vajon..
Mit kompenzálunk ezzel a gúnyolódással, közös kárörvendéssel és megdobálással? Mit kompenzálunk ezzel a – nem is olyan apró – gonoszkodással? Azt meglátjuk magunkban? Mit pótlunk ezzel? Miért jó ez nekünk? Mit ad ez nekünk? És persze ha valamelyik okos modern női magazin bántalmazókról beszél, akkor bőszen mutogatunk másokra.
Nem kell felmenteni senkit. De nem a mi dolgunk ítéletet hozni, vagy lesújtani.
A mi dolgunk segíteni, de minimum együttérezni, és a saját életünkre vetítve OKULNI, ébredni és TANULNI mások botlásaiból, életéből, muűködéseiből. És nézni, hogyha valamely dolog, történés erős reakciót hoz fel bennünk, akkor az hogyan szól rólunk..
Nem kell szeretni az érintetteket. Egyetérteni sem kell velük.
Lehet véleményünk is.( Azért azt jó észrevenni, hogy a véleményünk hogyan és miben tükröz minket).
De egy ilyen fájdalmas és nehéz életszakaszban, amiben egyes alanyok vannak, talán pont egy segítő gondolat, egy együttérző szív, magunkban feléjük való pillantás, vagy a mi életünkön való elmerengés lehetne hasznos, mint a konkrét bántás.
Én nem érzem elfogultnak magam velük. Se pro, se kontra. Nekem is jön az egészről vélemény, észrevétel, meglátás, insight.. de ha ezek nem Ők, csak egy hír két ismeretlenről akkor is átérzem a fájdalmukat éd nehézségüket. Legyenek azok ismertek vagy sem, általam szimpatikusnak vélt emberek vagy sem. Amikor bajban vagyunk és sz@r van, akkor talán valóban segítenünk kéne, vagy egy csendes figyelemmel kísérni azt ami nekünk is fájdalmas, összetett és bonyolult lenne.
Mert egy ilyen helyzet mindig az, tudjuk jól. Az Élet nagy mókasmester és szokszor látszólag kegyetlen is. Nehéz kiszámítani.. de amikor valakinek nehéz, akkor nehéz. Akkor félreteszem, amit vele kapcsolatosan érzek vagy gondolok, ha elesett, inkább felsegítem. Mert ember.
És mert sz@rban van. És nehéz neki. De minimum együttérezve elgondolkozom, figyelem, csendben. De nem rúgok még bele, nem dobálom, nem gúnyolom. Hogyan számíthatok majd én is emberi tekintetekre, szívekre különben, ha épp én esek el..? És én is biztos hibáztam.. ki nem érdemelné meg, hogy picit szétszedjék?
És Ti? Rólatok is majd eldöntsük, hogy ti mit érdemeltek?
Vagy bármi van és neadjisten bármilyen »hülyék« is voltatok, de épp amikor tényleg nehéz Nektek, akár épp a saját főztötök levét is isszátok – inkább legyünk veletek érzékenyek ebben az érzékeny pillanatban..? Aztán majd utána beszélünk..
Minden ilyen helyzet összetett és több rétegű.. nem tudjuk, és még fontosabb: nekünk nem is dolgunk ezt kibogozni, se megítélni. De aki volt más akár csak egy elengedésben, vagy válásban, tudja jól. Nekünk itt tanulni a dolgunk. Magunkról és emberi dinamikákról. És a szívünket nyitni.
A nehéz helyzetben lévők felé. Bárki és mindenki felé. És: Ha nem szereted az érintetteket, ami teljesen rendben van, Neked akkor nehezebb lesz a dolgod, így annál inkább gyakorolj.. tudd: nem is ismered, akit nem szeretsz. Amikor Őt nem szereted, nem azt nem szereted, akiről azt gondolod, hogy nem szereted. Mélyebb az. 🙏
Mások szenvedése »kiváló« alkalom az együttérzésünk, megbocsátásunk gyakorlására.. használjuk bölcsen, és ne még rontsunk a helyzeten. Vagy ha nem megy, akkor legalább megfigyelve legyünk, és csendben – de ne pluszban ártással és rombolással. Az ő szenvedésük a mienk is. Ha az övét értem, átérzem, dolgait megbocsájtom, magammal is a közelemben állókkal is könnyebben megy majd, akikre jobban bereagálok.
Nem attól vagyunk e épp egészséges társadalom, és nagy család vagy nagy közösség, igaz emberek, hogy ok, persze játsszuk ezt a hülyeséget, és ok, szívjuk egymás vérét, és igenis odaszólunk, ha a másik hülye, de amikor aztán igazán baj van és elesik valaki közülünk, és valóban lekerül a földre, akkor ha már nem tudok segíteni egy együttérző, bölcs, gyógyító, akár kissé szembesítő szóval, vagy ha már nem nyújtok kezet, akkor inkább meg sem szólalok? Nemhogy a kárörvendés és a rosszindulat törjön elő belőlünk?
Ez milyen tükör Szerintetek ránk, a társaságunkra, a társadalmunkra, hogy így reagálunk? Egy előttünk lezajló emberi krízisre és szenvedésre?
Legyen az akár egy általunk favorizált ember, akár egy megosztó figura, de akár átlagos szürke ember (ha van ilyen), de legyen akár az egy gazember, és bűnöző?
Egy ember fáj és szenved! Akár joggal, akár nem(bár talán olyan a nagy képet illetően nincs), de ha már együttérezni vagy segíteni nem tudok, rontani biztos nem rontok rajta..
Nem a bajban derül ki, hogy ki milyen ember? Ha én elesek, velem is ilyenek lesznek egyesek? Ha egyesek elesnek, mi is ilyenek legyünk velük? Ki más? Ki különb?
Jobb megbocsájtani.. és míg a környezetünkben levőknek igen, sokszor nehezebb, és idő, megdolgozottság, érettség kell hozzá, de legalább ne vetítsük ki haragunkat, sérelmeinket olyanokra, akiket nem is ismerünk, csak akiket elénk tesznek, vagy akik a porondon állnak.. gyakoroljuk rajtuk a megértést, rálátást, együttérzést, és könnyebben sikerül majd alkalmazzuk azt is a hozzánk közel állókon..
A szenvedő ember mindig tökéletes alkalom az együttérzésünk megnyitásásra és gyakorlására..
Tegyük a hétköznapi akár elén tett bulvár dolgokat is a prakszisunk részévé.
Nem véletlen kerül elénk, nem véletlen tanít minket az Élet vele, a lényeg, hogy hogyan élünk vele, mire használjuk. Melyik részünket ébreszti fel..
»Ti jók vagytok mindannyian,
Miért csinálnátok hát rosszat?
Néha úgy vagytok a rosszal,
Mint a gyerek a csavargással.
Ujjong, eltéved, sirdogál
S hazakívánkozik.
Ti mindannyian örültök a jónak
S fontoljátok meg, mit mondok:
Nem sánta az, aki
Együtt lelkendezik a csúszkálókkal! « J.A.
Ölelés, szeretés,
Mind vagyunk minden, nyugi.. Te sem vagy különb.. és nézőpont kérdése minden.. vigyázz nehogy megharapjon egyszer Téged is a saját, most mást harapó fogad – mert megtudod milyen, amikor fáj..
Gyakorolj, emelkedj felül, nyisd meg a szíved.. Neked is ez esne jól❤️🙏
Remélem megbocsájtjátok kéretlen okoskodásaim.
Talán elteszünk mind belőle valamit..
Ne akarjunk és ne okozzunk embereknek nagyobb bajt, és fájdalmat, mint amiben már most -nyilván saját egyéni felelősségük révén – amúgyis vannak!🙏”
(Fenyő Iván/Facebook)
