Kövér László a halál kultúrájáról beszélt, és azzal riogat, hogy el akarják pusztítani a nemzeteket

Van baj.

„A változó világban a legfőbb korparancsunk megmaradni magyarként és keresztényként”

– ezt hangoztatta Kövér László a XXVI. Szentkirály Szövetségi Találkozón, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Szentistvánon.

A házelnök ünnepi köszöntőjében hozzátette: mindezt úgy, hogy megőrizzük szuverén államunkat, megóvjuk és továbbadjuk keresztény kultúránkat, megerősítjük nemzeti összetartozásunkat és megtartjuk hazánk és szülőföldünk otthonosságát.

Ezt önerőből, önfegyelemmel és önbizalommal kell tennünk,

„úgy, ahogyan Szent István és nemzedéke egykor megteremtette mindazt, aminek mi, mai magyarok felelős őrzői vagyunk”

– tette hozzá.

Az Országgyűlés elnöke kiemelte:

„napjaink viharos időszakában fontos megnyernünk a diplomáciai csatákat, hogy Magyarország kimaradhasson a szomszédban dúló háborúból, és a másfél évnyi küzdelem után előbb fegyverszünet, majd béke következhessen.

Emellett meg kell nyerni a politikai és szellemi csatákat is, melyeket a nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk”.

Elmondta,

„a nyugati világot elpusztítani akaró, Szent II. János Pál pápa megfogalmazása szerint a halál kultúrájának nevezett erő ellen kell megvívnunk. Nemcsak az anyagi javaink kellenek, hanem a lelkünk is, ezért el akarják idegeníteni az embert önmagától, családjától, hitbéli és nemzeti közösségétől”.

Hozzátette:

„a halál kultúrája jegyében fel akarják számolni a nemzeteket, és az azok védelmére hivatott nemzeti államokat.

Emellett a halál kultúrája el akarja törölni azt a keresztény örökséget, amelyet kétezer éve Jézus hagyományozott követőire, és melyet ezer esztendővel ezelőtt Szent István hagyományozott a magyar utókorra”

– mondta az Országgyűlés elnöke.

(MTI)

Valódi Hírek