Mi lesz ebből: Olyat mondott Szalay-Bobrovniczky Szentesen, hogy majd leszakad a mennyezet (+fotók)

Komoly összegek is szóba kerültek.

Szentesen járt kicsiny hazánk egyik vezető politikusa, méghozzá a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf. A honatya arról beszélt az alig 28 ezer lakosú Csongrád-Csanád vármegyei városban, hogy „embert várnak a vasra”, tehát

jelentkezőket toboroznak

a Lynx, vagyis a Hiúz típusú páncélozott harcjárművel felszerelt lövész zászlóaljba.

Szalay-Bobrovniczky kiemelte: kiváltképp jó, gyakorlatilag megemelt illetményt kapnak a katonák – belépőként, tehát

őrvezetői rendfokozatban ez bruttó 737 ezer magyar forintot jelent.

A honvédelmi miniszter kiemelte, hogy a nemzeti ellenálló-képesség növelése, illetve a haderő folyamatos fejlesztése immáron „korszakhatárhoz” ért.

Hozzátette: a Magyar Honvédség átfegyverzése a NATO-kompatibilis, vagyis a legmodernebb „high-tech” eszközökkel épp a szemeink előtt valósul meg.

Hozzátette: megszülettek a megfelelő szervezeti és személyi döntések is ahhoz, hogy magas harcértékű, jól szervezett és elszánt haderő biztosítsa a magyar emberek életét, kultúráját és vagyonát.

Az eseményről fotók is készültek, íme egy csodás kép a honvédelmi miniszterről, amint egy harckocsiban üldögélve vigyorog:

Szentes, 2023. augusztus 11.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter egy Lynx (Hiúz) harcjárműben a honvédség szentesi toborzórendezvényén 2023. augusztus 11-én.
MTI/Rosta Tibor

A következő képen a honvédség „vezérkari főnökének” helyettese, Kajári Ferenc látható:

Szentes, 2023. augusztus 11.
Kajári Ferenc, a Honvéd Vezérkar fõnökének helyettese beszédet mond a honvédség szentesi toborzórendezvényén 2023. augusztus 11-én.
MTI/Rosta Tibor

Miután kiszórakozta magát a harckocsiban, beszédet is tartott a honvédelmi miniszter:

Szentes, 2023. augusztus 11.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond a honvédség szentesi toborzórendezvényén 2023. augusztus 11-én.
MTI/Rosta Tibor

Valódi Hírek