Váratlan pofon: Brutálisan kiosztotta Gulyás Gergelyt egy keresztény fiatal a Fidesz bűnei miatt

Rossz látni, hogy a politikában kisajátítják jogtalanul a kereszténységet – mondta.

Megírtuk, hogy a kormányhoz közel álló Magyar Református Egyház zánkai ifjúsági táborában kérte számon egy református fiatal Gulyás Gergelyen a nemzet oligarchájának, Mészáros Lőrincnek és az ország vejének, Tiborcz Istvánnak a gazdagodását.

„Követelem a magyar keresztény ifjúság nevében, hogy

tűnjön el Orbán Viktor és a sleppje a politikából”

– hangsúlyozta Tóth Bálint a Csillagpont Fesztiválon.

A fiatal járműmérnök kijelentésére a kancelláriaminiszter azt válaszolta:

„Ha van baj Mészáros Lőrinccel, akkor az, hogy nem harminc vagy negyven van belőle”.

Tóth Bálinttal interjút készített az Alfahír, a fiatal elmondta a portálnak, hogy felszólalása spontán volt, keresztényként pedig felebaráti kötelezettségének tartotta, hogy szót emeljen a kormány „farizeusi”, vagyis álszent, képmutató narratívája ellen.

Ezt követően a fiatal arról beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor legfőbb célja, hogy a magyar nemzetet megossza, mivel így tudja fenntartani a hatalmát.

Hozzátette: rá kell ébrednie a magyaroknak arra, hogy a Kárpát-medencében mindannyian egy közös országban élünk és az

a legjobb, ha összefogunk, ugyanis a szövetség „erős hatással lenne a jövőnkre”.

A 25 éves fiatalember kiemelte: rossz látni, hogy a politikusok jogtalanul kisajátítják a kereszténységet.

Hozzátette:

„természetesen

sok korombeli keresztény testvérem sem tudja elfogadni azt a végtelen lopáshullámot,

amit mi napról napra érezhetünk a bőrünkön.”

Kapcsolódó:

https://nyugatifeny.hu/2023/08/01/kinos-a-legvaratlanabb-helyrol-kaptak-meretes-pofont-orbanek-video

Valódi Hírek