Magyar milliárdos holttestét találták meg a Dunában

Megdöbbentő.

Néhány napja emelték ki egy férfi holttestét a Dunából a rendőrök, viszont akkor még nem lehetett biztosan megállapítani személyazonosságát, ám a hatóságok már akkor sejtették, hogy G. Zoltánról lehet szó – írta a Blikk. Azóta megerősítették: valóban G. Zoltánt találták meg, így a felhívást törölték.

Zoltán a várnegyedben működtetett egy művészeti galériát, illetve belsőépítészként is dolgozott, de korábban gyertyaöntő üzeme is volt. A férfi fényűző körülmények között élt, rengeteg ingatlant is vásárolt magának – tudta meg a lap a férfi egyik közeli ismerősétől.

„Egy valódi milliárdosként mutatkozott. Kifele egy csodát árult magáról,

de belül valami nyomaszthatta”

– fogalmazott egy névtelenséget kérő ismerőse.

Mint írták, rengeteg időt töltött szórakozóhelyeken, az éjszakai életben, sokat tudhatott bűnözőkről is, azonban ismerősei kizártnak tartják, hogy bárki neheztelt volna rá, hiszen – mondták – mindenki szerette.

Rácz Jenő is megszólalt az esettel kapcsolatban. A lapnak elmondta, sokkolta a hír, és értetlenül áll a haláleset előtt.

„Teljesen sokkolt a halálhíre, értetlenül állok előtte.

Igazi nagypályás embernek számított, az összes luxusrendezvényen tiszteletvendég volt”

– mondta a sztárséf.

Az ismert ügyvéd, Somos Zoltán is közeli kapcsolatban volt az áldozattal. Elmondta, néhány éve ismerkedtek meg, eleinte különböző rendezvényeken találkoztak, később pedig egy ideig közösen jártak edzőterembe is. Vasvári Vivien volt férje, Szegedi Ferenc is nagyon szerette Zoltánt, akivel néhány hete találkoztak utoljára egy esküvőn, ahol mindketten vendégként jelentek meg.

Zoltán több ismerőse is azt mondta: a férfinak üzleti problémái lehettek, azt viszont kizártnak tartják, hogy önszántából ugrott volna a Dunába. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, ezért büntetőeljárást sem indítottak.

Valódi Hírek