Nincs kibúvó a gyorshajtóknak: Komoly akcióra készül a hatóság – ekkor csapnak le a szabálytalankodókra

Uniós szintű ellenőrzést hajtanak végre.

Megírtuk, hogy az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) évente meghirdeti az uniós szintű közlekedési ellenőrzési akcióit, amelyekből a magyar hatóság sem maradhat ki.

Idén már megejtettek pár ellenőrzést, a korábbi értesülések szerint hamarosan sor kerül egy újabb akcióra. Augusztus 7. és 13. között ugyanis

a gyorshajtókat igyekeznek majd kiszűrni a rendőrök.

Több ellenőrzés még várat magára 2023-ban: szeptemberben a ROADPOL keretein belül a fokozott közúti ellenőrzések mellett a hatóság emberei balesetmegelőzési előadásokkal, valamint gyermekeknek is szóló foglalkozásokkal készülnek.

Októberben a figyelmetlenségekre visszavezethető balesetek megelőzése kerül a középpontba, novemberben pedig a teherautók és a buszok számíthatnak szigorúbb ellenőrzésre.

Az utolsó akcióra – a ROADPOL keretein belül – decemberben kerül sor: ekkor az alkoholos és a drogos befolyásoltságot ellenőrzik majd a rendőrök.

Mellesleg

szeptember elsejétől emelkednek a közlekedéssel összefüggő bírságok összegei.

A hvg.hu összehasonlította a jelenleg kiszabható pénzbüntetéseket a módosításokkal.

Mint kiderült, a megengedett maximum 50 kilométer/órás sebességnél egy 15 kilométer/órás sebességtúllépés bírsága 30 ezerről 39 ezerre ugrik.

Ugyanekkora megengedett sebességnél egy 25 kilométer/órás túllépés 13 500 forinttal „drágul”, így 58 500 forintos csekk várható.

Ugyanakkor a hatóság emberei mindig felhívják a figyelmet a biztonságos közlekedésre, így óva intik a közlekedőket a gyorshajtástól, amely sok esetben a súlyos balesetek kiváltó oka.

(Kiemelt képünk illusztráció)

Valódi Hírek