Meglépték: Bevezették a szigorítást, amely az Orbán-klán összeroppanását eredményezné Magyarországon

Döntöttek a csehek.

A már eddigi is szigorú összeférhetetlenségi törvény további szigorításáról döntöttek Csehországban. A parlament alsó- és felsőháza is megszavazta a Kalózpárt módosító javaslatát, amely

kizárja politikusok és strómanjaik állami támogatását, médiacégük pedig egyáltalán nem lehet.

– erről az Euronews számolt be.

A jogszabályok már eddig is tiltották, hogy politikusok állami támogatást fogadjanak el, közbeszerzésen induljanak vagy médiacégük legyen. A szigorítás miatt azonban már

családtagjaikra sem ruházhatják át a tulajdonjogot.

A lex Babisnak elnevezett törvényt a kormányzó koalíció képviselői támogatták csak, a legnagyobb ellenzéki párt élesen bírálta azt. Nem csoda, hiszen ez pont vezetőjüket, a multimilliárdos exminiszterelnök Andrej Babis családját érinti leginkább.

Babis tulajdonában van éppúgy rengeteg agrártámogatást kapó vállalat, akár csakkét befolyásos országos napilap is. Az ANO nevű mozgalom vezetője eddig a családtagjai mögé bújva kerülte el az összeférhetetlenségi szabályokat.

Petr Pavel államfő napokon belül alá fogja írni a megszavazott törvényt, így az januártól fog életbe lépni.

Valódi Hírek