Barbie-vá akarsz válni? Inkább ne tedd, mert csúnyán pórul járhatsz!

Nem szabad mindent rózsaszínben nézni!

A Barbie című film még csak pár napja került a hazai mozikba, a világot azonban hónapok óta rózsaszínben látják a rajongók, akik sokszor nem is sejtik, hogy rossz szándékok is húzódhatnak egy-egy Barbie-hoz kapcsolódó (legalábbis elhitetik velünk, hogy hozzá kapcsolódó) internetes oldal mögött.

A Be Social lapunkhoz eljuttatott friss közleményében hangsúlyozta, hogy a „Barbie-vonat” kellemetlen meglepetéseket tartogathatnak azoknak, akik felülnek rá.

Mint írták:

„Az elmúlt években többször tesztelhettük, hogy milyenek lennénk például ellenkező neműként, vagy a mesterséges intelligencia által generált szuperhősként az ezekre létrehozott szoftverek segítségével.

Ehhez a fotónkat kellett feltölteni az adott alkalmazásba, ami aztán valami igazán megdöbbentőt vagy legalább emlékezeteset készített belőle. Ezt boldogan meg is osztottunk a különböző közösségi média csatornákon, így biztosítva az alkalmazás még gyorsabb terjedését.

Most a Barbie-film esetében is felbukkantak ilyen oldalak, mint például a barbieselfie.ai és a BaiRBIE.me. Ezekkel az alkalmazásokkal Barbie-t vagy Kent csinálhatunk magunkból, majd ezt azonnal tölthetjük is fel a közösségi oldalakra.”

Azonban kiemelték, hogy ezeknek az oldalaknak a háttere nem világos,

képeink és adataink is illetéktelen kezekbe kerülhetnek.

„Például a barbieselfie.ai szolgáltatás adatvédelmi szabályzatának elfogadásával a felhasználók hozzáférést biztosítanak az alkalmazásnak különböző adatokhoz.

Olyanokhoz, mint például a telefon kamerája, fizetési előzmények, GPS helyelőzmények, regisztrációs adatok, a telefon pontos technikai paraméterei stb”

– mutattak rá a közleményben.

„A BaiRBIE.me alkalmazás sem felel meg az Európai Parlament és Tanács Általános Adatvédelmi Rendelet (GDPR) követelményeinek”

– tették hozzá, ugyanis nem tisztázott, hogy mi lesz az adatainkkal, sőt jelzik, hogy az oldalt sem a Barbie, vagy a Mattel hozta létre.

A közleményben hangsúlyozták: nem biztos, hogy ezek az oldalak adathalászatot folytatnak, de inkább kerüljük a használatukat. Hozzátették, ha mindenképpen Barbie-k vagy Kenek akarunk lenni, akkor egy olyan telefonon próbáljuk ki, amelyet csak emiatt használunk, és utána töröljük az adatokat.

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek