Szívmelengető: Egy óvodás kislány mentette meg a nagymamája életét

Komoly lélekjelenlét kellett ehhez!

Egy ötéves gyermek mentette meg a 70 év körüli nagymamáját, aki hirtelen megszédült, elesett és úgy beütötte a fejét, hogy eszméletét vesztette. A kislány azonban nem esett pánikba:

megpróbálta felkelteni a nagymamáját, amikor nem járt sikerrel,

rögtön hívta a segélyhívót, mentőt kért.

Az Országos Mentőszolgálat – OMSZ –közleményéből kiderült, hogy a kislány azt is részletesen elmesélte a mentésirányítónak, hogy mi történt, majd pontosan követte az utasításokat és meg is vizsgálta a nagymamáját, aki bár lélegzett, de továbbra is eszméletlen volt.

A nagymamát végül stabil állapotban szállították kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

Mutatjuk az OMSZ teljes Facebook-posztját:

„❗️ÓVÓDÁS UNOKÁJA MENTETTE MEG A NAGYI ÉLETÉT SZÁZHALOMBATTÁN❗️

Egy 5 év körüli kislány hívott mentőt nagymamájához hétvégén,

mert a 70 év körüli asszony, hirtelen megszédült és elesett és úgy beütötte a fejét, hogy eszméletét vesztette.

A kis Tamara nem esett pánikba, megpróbálta felkelteni nagymamáját, de amikor nem járt sikerrel, rögtön tárcsázta a segélyhívót.

Mentésirányító bajtársunknak részletesen elmesélte, hogy mi történt, majd a telefonos utasításokat pontosan követve

meg is vizsgálta a nagymamát, aki bár lélegzett, továbbra is eszméletlen volt.

Bajtársaink perceken belül megérkeztek és megkezdték az idős asszony ellátását, akit végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a mentők.

A kislány közben anyukáját és értesítette, aki szintén a helyszínre sietett.

Mielőbbi felépülést kívánunk, Tamarának és a mentésben résztvevőknek gratulálunk!🚑❤️🇭🇺#mentők #veddészreamentőt (képünk illusztráció)”

(Kiemelt képünk illusztráció)

(Országos Mentőszolgálat/Facebook)

Valódi Hírek