Mit sumákol Orbán? Rengeteg pénzt vert el utazgatásra a miniszterelnök

A számokkal valami nincs rendben.

Az elmúlt másfél évben, tehát 2022. januárától 2023. június közepéig Orbán Viktor 51 hivatalos látogatást tett külföldön, utazásai során 18 alkalommal „igénybe vette” a Magyar Honvédség tulajdonában lévő Airbus A319-es különgépet.

A Szijjártó Péter vezette Külgazdasági és Külügyminisztérium adatközléséből kiderült, hogy

a miniszterelnök utazgatásai összesen 502 millió forintba kerültek,

beleértvén természetesen a szállást, a napidíjat és az útiköltséget. Szijjártóék viszont nem kívánták részletezni a költségeket, tehát egyelőre nem lehet tudni, hogy egyes tételek mennyibe kerültek.

Az rtl.hu szerint azért lenne fontos részletezni az adatokat, mert több esetben is felmerült, hogy nagyon drágán, gyakorlatilag luxuskörülmények között foglaltak le és béreltek ki szállást Orbán delegációjának.

Tavaly júliusban a magyar küldöttség Bécs egyik legdrágább hoteljében lett elszállásolva.

A portál szerint az kiváltképp érdekes, hogy az összesített útiköltségnél nagyon alacsony összeget tüntettek fel: az 51 látogatásra 93 millió forintot írtak, pedig ha Orbánéknak csak az üzbegisztáni utazását „vizsgáljuk”, akkor láthatjuk, hogy

konkrétan 49 fős delegáció kísérte a miniszterelnököt,

nem beszélve arról, hogy a türkmenisztáni útra 39-en, míg Kairóba 43-an kísérték el.

Valódi Hírek