Botrány: Németh Szilárdék meglépték, amit eddig senki nem akart megtenni

Nincsenek szavak.

2017-ben Verona és Velence között 18 áldozatot követelő buszbaleset történt. A balesetet a sofőr figyelmetlensége mellett az is okozhatta, hogy a járművet engedély nélkül alakította át a Czakó Tibor vezette busztársaság.

Ami gyomorforgató a történetben, hogy Czakó még így, a baleset után is, – amelyben minden bizonnyal a felelőtlensége szerepet játszott – alapíthatott Magyarországon egy új céget.

A ráadás már csak az, hogy közbeszerzésen értékesítettek is egy járművet, méghozzá

a Németh Szilárd által vezetett Kozma István Magyar Birkózó Akadémia Alapítványnak,

a KIMBA-nak.

A csepeli birkózóakadémia egy 56 fős, 2012 decemberénél nem régebben gyártott, maximum 650 ezer kilométert futott buszt akart vásárolni.

A közbeszerzési kiírásra végül csupán egyetlen ajánlatot kaptak, ez is a Settbello Invest Vagyonkezelő Zrt.-től érkezett, amely

Czakó Tibor tulajdona

vette észre a 24.hu.

A portál megpróbálta megtudni a KIMBA-tól, hogy erkölcsileg ők elfogadhatónak tartják-e az üzletet Czakóék cégével, de nem kaptak rá választ.

Valódi Hírek