Három leszerelt katona állítja: Hiába titkolózik mindenki, borzasztó veszélyben van az emberiség

Furcsa és meghökkentő.

Az amerikai CNN számolt be arról, hogy az USA képviselőháza meghallgatott három nyugalmazott katonát, akik azonosítatlan, rendellenes jelenségekről beszéltek. Szerintük ezek komoly nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek, az Egyesült Államok kormánya pedig túlságosan titkolózik az ügyben.

Ryan Graves és David Fravor, az amerikai haditengerészet két korábbi pilótája akik már régebben sem rejtették véka alá, hogy ismeretlen tárgyakkal találkoztak katonai kiképzésre fenntartott légtérben , illetve David Grusch harci veterán és a Pentagon korábbi hírszerző tisztje állítja: tudnak az ufók létezéséről.

A meghallgatást azok a törvényhozók hozták tető alá, akiknagyobb átláthatóságot követelnek a kormánytól azonosítatlan anomális (a megszokottól eltérő a szerk.) jelenségekkel kapcsolatban.

Jared Moskowitz demokrata párti képviselő a nyitóbeszédben kijelentette, hogy „az amerikai közvéleménynek joga van megismerni az egyelőre ismeretlen eredetű technológiákat és a megmagyarázhatatlan jelenségeket”. Arról ugyanis a katonák is beszéltek, hogy a jelenségek mögött olyan ismeretlen, akár földön kívüli drónok is állhatnak, amelyek

veszélyt jelenthetnek Amerika és a világ biztonságára.

A meghallgatáson szóba került egy állítólagos 2004-es ufóészlelés is, amelyről elmondták, hogy jóval fejlettebb volt annál, mint hogy az amerikai lehetett volna.

Ennél is döbbenetesebb David Grusch állítása, aki szerint az USA kormányának birtokában vannak egy nem emberi pilóta maradványai is. Igaz, azt hozzátette, nem első kézből származnak az információi, ezeket hallotta valakitől. Bizonyítékot erre pedig nem tudott hozni.

Ugyanakkor Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan jelenségekkel foglalkozó hivatalának igazgatója elmondta, 650 azonosítatlan égi jelenséget követtek eddig nyomon. Viszont azt hangsúlyozta, nincs bizonyítékuk a földönkívüli eredetre, és hivatala „nem talált hiteles bizonyítékot” olyan tárgyakra, amelyek ellentmondanak a fizika ismert törvényeinek.

A törvényhozókat nem is annyira a földönkívüli jelenségek foglalkoztatták a meghallgatáson, hanem inkább a titkosítások egy részének feloldását, valamint a légterek biztonságosabbá tételét szeretnék elérni.

Ryan Graves angol nyelvű nyilatkozatának angol nyelvű részletét alább meg lehet nézni:

(CNN/Telex)

(A címlapfotón az egyik nyilatkozó veterán katona, Ryan Graves látható)

Valódi Hírek