Bod Péter Ákos: Egyetlen dolgot elfelejtett említeni Orbán a tusványosi beszédében

Ez nem véletlen.

Bod Péter Ákos, a Magyar Nemzeti Bank egykori vezetője felhívta rá a figyelmet az index.hu-nak, amiről Orbán Viktor hallgatott Tusványoson. Nevezetesen a magyar gazdaság gyászos állapotáról.

A korábbi jegybankelnök szerint beszédes volt, hogy a miniszterelnök nem említette a toronymagasan Európa-rekorder magyar inflációt, miközben „épp egy olyan országban (Romániában volt a szerk.), ahol már most egyszámjegyű az infláció, csakúgy, mint Horvátországban vagy a sok gazdasági mutatót tekintve uniós sereghajtó Bulgáriában”.

Emellett szintén nem esett szó a jogállamiság miatt nem érkező uniós forrásokról, az Erasmus-programból kizárt egyetemi hallgatók helyzetéről, a költségvetés gondjairól, a kilőtt kamatterhekről, hogy a magyar állam besorolása a nemzetközi hitelminősítőknél az uniós államok közül az utolsó előtti helyen tanyázik, vagy hogy lesz-e elég pedagógusszeptembertől. Ezekről mind hallgatott a miniszterelnök, pedig „lenne ügy bőven jegyezte meg a közgazdász, egyetemi oktató.

Bod Péter Ákos szerint a 2019-ig beömlő elképesztő mennyiségű uniós pénz elkényelmesítette a kormányt, a forrásokat nem jól használták fel, most pedig „az energia-, tőke- és vízigényes összeszerelő gigaberuházásokkal kíván élénkíteni, ami

hosszú távon zsákutcába vezethet”.

A közgazdász kiemelte: toronymagasan Magyarországon a legmagasabb az infláció (az uniós átlag több mint háromszorosa). Ezzel párhuzamosan pedig

csak a bolgárok fizetése múlja alul a magyarokét

az Európai Unió 27 tagállamát nézve.

Az egykori MNB-elnök szerint nem elég, hogy a kormány a 2022-es választások előtt hatalmas osztogatásba kezdett, de a tavaly nyáron kezdődött korrekció között is sok volt az adóemelés, ezek pedig mind magasabb piaci árakban öltöttek testet.

Bod nem győzte hangsúlyozni, hogy a magyar bérek jelentősen elértéktelenedtek a szomszédos országok fizetéseihez képest. De kritizálta a családtámogatási rendszert is, amely nyilvánvalóan nem hozta el a várt eredményeket, továbbra is gyorsan csökken hazánk lakossága. Ennek szerinte a legfőbb oka, hogy

nem mindig a legfontosabb helyre megy a pénz.

Valódi Hírek