Óriási botrány: Hirtelen eltűnt Mészáros Lőrincék neve egy fontos helyről, miután lebuktatták őket

Törölték az adatbázisból a magántőkealapok tulajdonosait.

Idén januárban a Direkt36 oknyomozó portál egy hivatalos, a NAV által kezelt adatbázis segítségével sikeresen tudta beazonosítani kormányközeli üzletemberek egész sorát az óriási vagyonokat rejtő magántőkealapok mögött. Ez a népszerű befektetési forma az utóbbi években egyre népszerűbbé vált a fideszes „elit” körében, mert az alacsony adók mellett névtelenséget is biztosított számukra.

Így pedig lehetővé vált, hogy – az offshore cégekhez hasonlóan – sok százmilliárd forint vándoroljon a frissen alapított magántőkealapokba.

A NAV 2021 óta működő, úgynevezett tényleges tulajdonosi adatbázisa ebbe a titkos világba engedett betekintést nyújtani. A befektetők neveire pedig rá is bukkantak: köztük volt számos közismert kormányközeli milliárdos, például Száraz István, Szíjj László, Mészáros Lőrinc, Hernádi Zsolt vagy Jászai Gellért. Ez azért fordulhatott elő, mert az adatbázis friss, a rá vonatkozó szabályozás pedig bonyolult, így nem mindig egyértelmű, hogy milyen adatoknak kell ott szerepelniük – jegyezték meg.

Azonban történt egy különös incidens, ugyanis a magántőkealapok teljesen köddé váltak az adatbázisból – még azokat is törölték, amelyek korábban még szerepeltek benne. Így az év elején a „magántőkealap” keresőszóra még 37 találatot adott a NAV adatbázisa, ez júliusra már

lenullázódott.

Az adatbázist működtető és felügyelő adóhatóság a portálnak küldött másfélsoros válasza alapján ők egyáltalán nem foglalkoznak az adatbázisban megjelenő adatokkal.

„A tényleges tulajdonosi adatbázis a számlavezetők által – minden hónapban – szolgáltatott adatokat mutatja meg. Ezeket az adatokat a NAV változtatás nélkül teszi elérhetővé”

– közölte az adóhatóság.

Így keresték a magyar bankokat összefogó Bankszövetséget, hogy valóban az érintett bankok távolították-e el a magántőkealapokat az adatbázisból, azonban – közölték – megkeresésükre nem reagáltak.

Végül a 8 magántőkealap-kezelő cég közül 4 adott érdemi választ a portál kérdéseire: a Mészáros Lőrinchez köthető Opus Global Befektetési Alapkezelő Zrt. azt közölte, hogy sem az adatok törlését, sem módosítását nem kezdeményezték. A Jászai Gellérthez köthető IKON Alapkezelő is azt írta, hogy bár korábban kezdeményezték a magántőkealapjaikra vonatkozó adatok pontosítását a NAV rendszerében, végül nem tettek lépéseket a törlésükre. A Tiborcz István üzlettársa és barátja, Szécsényi Bálint által vezetett Közép-Európai Kockázati és Magán-tőkealap Kezelő Zrt. szerint az ügyben csak a NAV illetékes.

Mint írták, a magántőkealapok azért is fontosak Magyarországon, mert a vonatkozó speciális szabályok a rejtőzködés lehetőségét biztosítják a befektetők számára. Míg a hagyományos cégek – kft.-k, bt.-k, részvénytársaságok stb – esetében bárki néhány perces online kereséssel hivatalos információkat szerezhet a tulajdonosi hátterükről és pénzügyeikről,

a magántőkealapoknál nem ez a helyzet,

hiszen ez egy olyan befektetési forma, amelybe befektetők zárt köre beteheti és megsokszorozhatja a pénzét úgy, hogy rá nem vonatkoznak a cégnyilvánossági szabályok.

Mindennek tükrében pedig nem is meglepő, hogy rohamosan elszaporodtak Magyarországon a magántőkealapok, és sok százmilliárd forintot érő vagyon csordogált hozzájuk. A NER-közeli milliárdosokhoz köthető alapkezelő cégek pedig egyre nagyobb portfóliót építettek ki. Az alapokba pakolt pénzből szinte minden gazdasági ágazatba fektettek:

  • a magántőkealapok birtokolják például a 35 éves magyar autópálya-koncessziót,
  • szállodaláncokat,
  • Budapest palotáinak tucatjait,
  • éttermeket,
  • bankokat,
  • iparvállalatokat,
  • hulladékkezelőket
  • és sok minden mást.

Azonban most

ezek az információk eltűntek a NAV nyilvántartásából.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek