Nagy pácba kerültek a magyar kórházak – a szakértő szerint negatív rekord dőlt meg

Egy hónap alatt 13,6 milliárd forinttal nőtt a kórházak tartozása.

A Magyar Államkincstár (MÁK) honlapján közzétett adatok szerint június végén mintegy 70,2 milliárd forint tartozást halmoztak fel a fekvőbetegellátó intézmények, a szakrendelők és a kórházak háttérintézményei.

A tartozásállomány az egyetemi klinikákkal együtt pedig összesen 86,4 milliárd forintra ugrott – mondta Rásky László, az 1500 orvostechnikai beszállító cég érdekeit képviselő Orvostechnikai Szövetség főtitkára napi.hu-nak. Amennyiben ez trend folytatódik, a július végi tartozásállomány elérheti akár a 100 milliárd forintot is.

A szakember elmondta, három egyetem szolgáltatott adatot, amelyekből kiderült, hogy június végén

  • Debrecennek 7,48 milliárd forint,
  • Szegednek 5,25 milliárd forint,
  • Pécsnek 3,45 milliárd forint volt az adóssága.
  • A Semmelweis Egyetem pedig nem szolgáltatott adatot.

Utoljára 2015. április 30-án volt 84,6 milliárd forint az egészségügyi intézményrendszer adóssága. Rásky László elmondta, eddig ez volt a történelmi rekord, de akkor már másfél éve görgették maguk előtt a kifizetetlen számláikat a beszállítók.

A Magyar Államkincstár tájékoztatása szerint az intézmények a június végi adósságból 0,1 milliárd forint az állammal szembeni tartozást, a szállítókkal-szolgáltatókkal szemben 70,1 milliárd kifizetetlen tartozást halmoztak fel. Jelenleg hozzávetőlegesen 20 milliárd forint a rezsitartozás, az orvostechnikai beszállítóknak körülbelül 35-40 milliárd forinttal tartoznak az intézmények, 15 milliárd forinttal pedig a többi beszállítónak.

Rásky László hangsúlyozta: a beszállító cégek vezetői már most türelmetlenek és a cégek közül néhány már vizsgálja a jogi lehetőségeket, amelyek révén rövid időn belül hozzájuthatnak a követeléseikhez és adott esetben ezzel egy időben megszabadulhatnak szerződéses kötelezettségeiktől.

„A bizalom elfogyott,

az csak a számlák mihamarabbi rendezésével állítható helyre”

– értékelte a helyzetet az Orvostechnikai Szövetség főtitkára.

Valódi Hírek