Jól kicselez minket az időjárás: Erre kell számítani a jövő héten

A jövő hét még melegedéssel kezdődik, majd egyre többfelé lesz zápor, zivatar.

Hétfőn napos idő várható, a nap első felében általában kevés felhővel, majd egyre nagyobb területen válik erőteljessé a gomolyfelhő-képződés. A déli, délnyugati szél több helyen megélénkül, megerősödik. Zivatarok környezetében viharos, akár károkozó széllökések is lehetnek.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között várható.

Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződés és fátyolfelhőzet mellett az ország nagy részén többórás napsütés valószínű. Sok helyen előfordulhat zápor, zivatar, helyenként heves zivatar is kialakulhat. A hőmérséklet hajnalban 16-23, délután 24-36 fok között alakul, nyugaton mérhetik az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékeket.

Szerdán általában többórás napsütés valószínű. Sokfelé előfordulhat záporeső, zivatar, helyenként heves zivatar is lehet, majd délutántól kelet felé vonulnak a csapadéktömbök. Hajnalban 12-19, a délutáni órákban 19-28 fok valószínű. A délkeleti, keleti tájakon mérhetik a magasabb, a csapadékos vidékeken az alacsonyabb értékeket.

Csütörtökön napos időre lehet számítani gomoly- és fátyolfelhőkkel. Főleg keleten, északkeleten zápor, zivatar előfordulhat, de csak néhol. Sokfelé megélénkül az északnyugati, majd a délnyugati szél. A hajnali 6-14 fokról délutánra 21 és 26 fok közé melegszik fel a levegő.

Pénteken általában napos idő várható gomoly-, illetve fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű, de helyenként megélénkül a déli, délnyugati szél. Hajnalban 7 és 16, délután 25 és 31 fok között alakul a hőmérséklet.

Szombaton jobbára napos időre van kilátás gomoly- és fátyolfelhőkkel, de helyenként előfordulhat záporeső, zivatar. Több helyütt megélénkül a délnyugati, majd északnyugati szél. A minimum-hőmérséklet 11-20, a maximum 27 és 32 fok között valószínű.

Vasárnap általában napos idő valószínű, de erőteljesebb is lehet a gomolyfelhő-képződés és elszórtan előfordulhat záporeső, zivatar. Többfelé megélénkül az északi, északnyugati szél, zivatar térségében erős lökések is várhatók. A hajnali 13-20 fokról 25 és 31 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Valódi Hírek