Az utolsó beszélgetésükre emlékezett vissza.
Megírtuk, hogy hetvenhat éves korában elhunyt Balázsovits Lajos, a nemzet színésze, színházi rendező és színigazgató, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
A Balázs Béla-díjas művészt, aki 2012-ben vonult végleg vissza a színházi világtól, hosszan tartó, méltósággal viselt betegség után szerdán Budapesten érte a halál.
Balázsovits 1946-ban Nagykanizsán született, 1965-től 1969-ig volt a Színház- és Filmművészeti Főiskola diákja. Ebben az időszakban többször is játszott a Madách Színházban, majd a főiskola után csatlakozott is a társulathoz. 1974-től játszott a Vígszínházban, 1979-től a Mafilmben, majd 1982 és 1990 között visszatért a Madáchba. 1991-ben lett a Nemzeti Színház színésze, 1992 és 2012 között pedig a Játékszín igazgatója volt.
Balázsovits rendre megnyilvánult politikai kérdésekben is, és többször nyíltan felvállalta, hogy a DK-val szimpatizál. Dobrev Klára árnyékkormányának megalakulásakor a színész örömét fejezte ki a fejleményekkel kapcsolatban.
„Dobrev Klárát tartom legalkalmasabbnak miniszterelnöknek. Hajrá Klára!”
– írta közösségi oldalán Balázsovits Lajos.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke fájó szívvel búcsúzott Balázsovits Lajostól, színésztől, a nemzet színészétől, rendezőtől, színigazgatótól. Azonban mint írta, neki elsősorban barát volt.
Bejegyzését alább közöljük:
„Nem tudok menni Ferikém, de nem kell izgulni, mindjárt rendben leszek – mondta pár hete, mikor hívtam. Követek ám mindent, tette hozzá. Persze, színész volt, a Nemzet Színésze, rendezett, színházat igazgatott.
Nekem elsősorban barát volt.
Sokat mesélt, soha nem hallott történeteket Nagykanizsáról, (jut eszembe: nem is olyan régen díszpolgár lett, izgulva beszéddel készült az ünnepi közgyűlésre), a fiatal évekről, Jancsó világáról. Fiús beszélgetések voltak ezek, benne , mellette féltéssel feleségéről, Almási Éváról, lányukról, Editről.
Na meg politikáról. Hasonló világot kerestünk. Még a szaxofon is hasonlóan vonzott bennünket, azzal a különbséggel, hogy ő elég bátor volt ahhoz, hogy vagy tíz éve tanulni is kezdte a zenélés, az enyém meg két évtizede haszontalanul porosodik.
Ő nagyobbat álmodott.
A mese, az álom most ért véget.
Öleléssel jött és ment. Túl vagyunk az utolsó ölelésen.
Évával, Edittel, a családdal és sokakkal osztozom a gyászban.
Elment még egy mosolyember.
Balázsovits Lajos.”
(Gyurcsány Ferenc/Facebook)
