Mi folyik itt? Kövér Lászlót megszállta a Szentlélek

Kereszténykedett, de furcsa vége lett.

A gyakran csak „nemzet bajszaként” emlegetett Kövér László (egyébként ő az Országgyűlés elnöke) egy alig ötven lakosú kistelepülésen, Pördeföldén járt, ahol

a Jézus Szíve Kápolna felszentelésének harmincadik évfordulóját ünnepelték.

Bajszos hősünk az ünnepségen arról prédikált, hogy rengeteg áldozat és kemény munka árán „tapasztalhattuk meg, hogy a magyar állam eszményéből miként tudunk lépésről lépésre haladva valóságot teremteni”.

Kiemelte, hogy „Leszámoltunk a korábbi kommunista illúziókkal, hogy az állam megoldja helyettünk az életünket, de soha nem adjuk fel a magyar embereket szolgáló állam eszményét”.

Ezt követően az alig ötven lelket számláló település lakóit méltatta a nemzet házmestere

„átéltek sok jót, és túléltek sok rosszat, még harminc esztendeig tartó háborúkat is”.

Pördefölde történetében „tükröződik az elmúlt ezredévi magyar megmaradás története, azé a megmaradásé, amelyet az égi és az e világi eszményeinkhez a legnehezebb körülmények között is fennálló ragaszkodás segített”.

Ezután Kövér teljesen betelt a Szentlélekkel és a következő szavak hagyták el ajkait: „keresztény emberként örök égi eszmény Jézus Krisztus, európaiként e világi eszmény a mindenkinek szabadságot, biztonságot, jólétet és méltányosságot nyújtó Európa”.

Hozzátette, hogy a magyarságra leselkedő gonosz legyőzéséhez

mindig az égi „eszményünk”, tehát Jézus Krisztus adott erőt.

Ezután viszont hirtelen álarcot cserélt a házmester: „a belőle áradó keresztényi szeretetet” felváltotta a rettegés (vélhetően a menekültektől).

Kiemelte, hogy ma az egyik legfontosabb dolgunk, hogy Európa megmaradjon az európai embereknek.

Ehhez valamiért Jézus azon gondolatát kapcsolta, hogy ” ne félj, csak higgy”.

Nem tudunk mit hozzáfűzni, kifejezetten furcsa párhuzamokkal állt elő.

Pördefölde, 2023. július 15.
Kövér László, az Országgyûlés elnöke és Horváth Józsefné (független) polgármester (b) felavatja a Jézus szíve kápolna felszentelésének 30. évfordulójára készült fa emlékmûvet a Zala vármegyei Pördeföldén 2023. július 15-én.
MTI/Vasvári Tamás

(MTI nyomán)

 

Valódi Hírek