Kitálalt Ujhelyi István: Olyat tettek Orbán emberei, ami miatt nagyon megüthetik a bokájukat

A Fidesz nem „lecsapolja a mocsarat”, hanem dagonyázik benne.

Ujhelyi István EP-képviselő, az Esély Közösség alapítója Facebook-oldalán arról írt, hogy az Európai Parlament csütörtökön döntött a korrupciós botrányokkal kapcsolatban a jóval szigorúbb etikai és működési szabályozásokról.

Azonban – mint a képviselő írta – Orbán Viktor pártjának EP-képviselői csütörtökön leszavazták az erről szóló dokumentumot.

Kiemelte: a Fidesz EP-képviselői azon kevesek közé tartoztak, akik szerint ezekre a módosításokra nincs szükség: ők konkrétan nemet nyomtak a végszavazásnál.

Ujhelyi István bejegyzését alább közöljük:

„A Fidesz nem »lecsapolni akarja a mocsarat«, ahogy korábban hangoztatta, hanem ezek szerint szügyig dagonyázni benne.

Orbán Viktor pártjának EP-képviselői ugyanis a mai napon konkrétan

leszavazták

az Európai Parlament plenáris ülésén azt a dokumentumot, amely a korábbi korrupciós botrányok tanulságaként jóval szigorúbb etikai és működési szabályokat követel az uniós intézményekben. Bár ezen a plenáris ülésen más hivatali elfoglaltságom miatt most nem tudtam részt venni és szavazni, de a reformcsomag teljes támogatásomat élvezi.

Az Európai Parlament egyértelmű többséggel: 441 igen, 70 nem és 71 tartózkodó szavazat mellett

fogadta el

az EP hatékonyabb átláthatóságára, feddhetetlenségére, elszámoltathatóságára és a korrupció elleni küzdelemre vonatkozó szabályainak reformját tartalmazó állásfoglalást.

A Fidesz EP-képviselői azon kevesek közé tartoztak, akik szerint ezekre a módosításokra nincs szükség:

ők konkrétan nemet nyomtak a végszavazásnál.

Pedig a mostani dokumentum világosan rámutatott arra, hogy számtalan olyan kiskaput be kell csukni az EP működésével kapcsolatban, ami árthat a feddhetetlenségének és azonnali intézkedéseket szorgalmazott az ártó szándékú külföldi beavatkozás célpontjává vált uniós intézmények védelmében.

A Fidesz EP-képviselői szerint erre nincs szükség, hiszen ők ezt leszavazták.

A mostani dokumentum a képviselők magatartási kódexének haladéktalan felülvizsgálatát, és hatékony szankciók bevezetését szorgalmazza: hathatósabb védelmet akar biztosítani például a visszaéléseket bejelentő személyeknek, és megerősítené a képviselők összeférhetetlenségére, a vagyonnyilatkozatokra és a mellékjövedelmek bevallására vonatkozó szabályokat.

A Fidesz EP-képviselői szerint erre nincs szükség,

hiszen ők ezt leszavazták.

Ezek a reformjavaslatok hosszú távú megoldást nyújtanak, illetve nyújthatnak arra, hogy megerősítsük az Európai Parlament védelmét a külföldi beavatkozással szemben és javítsuk az átláthatóságot, az EP-képviselői munka hitelességét.

Nyilván folyamatosan javítani és tenni kell a transzparencia érdekében, de éppen ezért minden egyes pozitív tett és lépés fontos.

A Fidesz politikusai szavakban és közösségi média-posztokban mindig nagy harcosai az átláthatóságnak és a korrupció elleni küzdelemnek. Amikor azonban tenni is lehetne valamit, akkor rendre maradnak a dagonyában.

Lelkük rajta.”

(Ujhelyi István/Facebook)

Valódi Hírek