Most durrant el Deutsch Tamásék agya: Elegük lett az egészből, azonnali választ követelnek

Azonnali cselekvésre számítanak.

Az Európai Bizottság több tízmilliárd euró többletbefizetést várna el a tagállamoktól az uniós programok finanszírozhatósága érdekében, köztük egy újabb 50 milliárdos tételt Ukrajna támogatására, de nem tud elszámolni azzal, hogy

eddig pontosan mennyit és milyen jogcímen költött Ukrajnára

– fakadt ki Deutsch Tamás és Deli Andor az Európai Unió költségvetését ellenőrző bizottságának címzett hétfői levelében.

A Fidesz EP-képviselői azt fejtették ki Monika Hohlmeiernek, a bizottság elnökének, hogy szerintük az unió 2021-2027-es többéves pénzügyi keretének most zajló félidei felülvizsgálata aggasztó pénzügyi szabálytalanságokat sejtet.

Úgy fogalmaztak: aggasztó, hogy miközben a költségvetési ellenőrző bizottság a fentinél jóval kisebb gazdálkodási szabálytalanságok miatt megtagadta egyes uniós ügynökségek zárszámadását, illetve kétes hátterű szervezetek

alaptalan, gyakran politikai indíttatású vádjaira alapozva vizsgálódik a tagállamokban,

addig az Európai Bizottság kirívó, ráadásul egy nem uniós ország finanszírozását érintő hanyagsága ügyében semmit sem tesznek

A fideszes politikusok szerint ez úgy történt, hogy Hohlmeier vezetése alatt a szakbizottság „hiperaktív” (?) szerepet vállalt az EU-s források tagállamok általi szabályos felhasználásának ellenőrzésében, a jelenlegi parlamenti ciklusban is sorozatos közmeghallgatások, illetve számos tényfeltáró küldöttség foglalkozott

a tagállamokban történt vélelmezett pénzügyi szabálytalanságok feltárásával.

Deutsch Tamás és Deli Andor felszólította a szakbizottsági elnököt, hogy az ügy tisztázása érdekében és az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelméért haladéktalanul forduljon levélben az Európai Bizottsághoz, illetve a kérdést a lehető leghamarabb tűzze a szakbizottság napirendjére.

(MTI)

Valódi Hírek