Ujhelyi István lerántotta a leplet Orbánék simlijéről: Ezt igyekezett elsunnyogni a kormány

A magyar gazdák és vállalkozók jogosan háborodtak fel.

Több agrárvállalkozó és gazda panaszkodott Ujhelyi Istvánnál a ki nem írt friss agrárpályázatok miatt. Ezzel szemben Gulyás Gergely kancelláriaminiszter azt állította, nincs semmi gond, az agrárpénzek akadálytalanul érkeznek, sőt, a politikus cinikus gúnyt űzött Ujhelyi szavahihetőségéből – írta a független EP-képviselő vasárnap a közösségi oldalán.

Az ügy kapcsán Ujhelyi írábeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz. Janusz Wojciechowski, az agrárügyekért felelős uniós biztos leszögezte, hogy a magyar kormány a kérelmezési időszak megnyitásával elvben már áprilisban megkezdte a program végrehajtását, ugyanakkor Orbán Viktorék arról is döntöttek, hogy később teszik közzé Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében kiírt pályázati felhívásokat.

Ujhelyi összegezte a helyzetet: az Orbán-kormány csak akkor fogja elkezdeni az elfogadott stratégiai terv alapján felhasználható források pályázatainak kiírását, ha a korábbi, hét éves uniós költségvetés pályázati időszakából még megmaradt forráskeret teljesen kiürül.

Vagyis még nem írták ki a hivatkozott agrárpályázatokat, így az Ujhelyinél jelentkező

gazdák és vállalkozók felháborodása jogos volt

– hangsúlyozta az EP-képviselő nyílt levelében, amelyet változtatás nélkül idézünk:

„🟥 VASÁRNAPI NYÍLT LEVÉL 🟥

Agrárpénzek: már brüsszeli dokumentum is igazolja, hogy hazudott a kormány

❎ Gulyás Gergely kancelláriaminiszter néhány hete a szavahihetőségemből űzött cinikus gúnyt, egy hasonlattal élve konkrétan hazugnak nevezett, miután nyilvánosságra hoztam, hogy számos magyar agrárvállalkozó és gazda panaszkodott nálam a régóta ki nem írt friss agrárpályázatok hiánya miatt.

Akkor azt a megfejtést találtam a leginkább valószínűnek, hogy a kormány az elhibázott gazdaságpolitikájának eredményeként olyan súlyos pénzügyi gondokkal küzd, ami miatt nem képes a hivatkozott uniós pályázatok állami önrészét kifizetni és ezért inkább sunyiban ki sem írja azokat.

Tudniillik a kabinet igen jelentős, mintegy 80 százalékos társfinanszírozást vállalt, ami a teljes keret ismeretében nem kicsi tétel. Ha tehát nincs kiírt pályázat, akkor nincs egyelőre kiadás sem,

így spórol az Orbán-kormány a magyar gazdálkodókon,

miközben hazug módon Brüsszelre mutogat. A kancelláriaminiszter vádaskodva azt állította, hogy nincs itt semmi látnivaló, minden agrárpénz akadálytalanul érkezik. Tény, hogy a területalapú támogatásokkal valóban nincs is semmi probléma, azok eljutnak az érintettekhez: a tavaly évvégén elfogadott stratégiai terv alapján elindítható pályázatok azonban – ahogy jeleztem is – továbbra sincsenek kiírva, hiába állítja ennek az ellenkezőjét a kormány.

❎ Nem szeretem, ha alaptalanul hazugnak neveznek; különösen, ha épp egy hazug kormány teszi azt. Nem hagytam hát annyiban és a visszatartott agrárpályázatok kapcsán ezért előbb az Orbán-kormány felelős tagjához, majd az Európai Bizottsághoz fordultam.

Nagy István agrárminiszter még próbálta elkenni a dolgot, de az a válaszlevelében jövőidőben szereplő mondat, miszerint: a Közös Agrárpolitikai Stratégiai Terv részeként lehívható források az »ágazattal egyeztetve, fokozatosan fognak megjelenni« már előrevetítette, hogy a kancelláriaminiszter lekezelő kijelentései – mondjuk úgy – nem fedték teljesen a valóságot.

Az Európai Bizottság által elfogadott stratégiai terv szerint Magyarországnak mintegy 8,4 milliárd euró áll rendelkezésére, ebből legalább 2 milliárdot éghajlat- és környezetvédelmi célkitűzésekre, valamint agrár-ökológiai programokra, 186 millió eurót pedig a fiatal mezőgazdasági termelők támogatására kell fordítani. Sok pénz és sok helyen lenne jó helyen; ha a Fidesz nem tartaná vissza.

❎ Nemrég írásbeli kérdéssel fordultam az Európai Bizottsághoz is az ügyben, levelemre Janusz Wojciechowski válaszolt. Az agrárügyekért felelős uniós biztos leszögezte, hogy a tagállamok feladata dönteni a hivatkozott pályázatok időzítéséről, a magyar kormány a kérelmezési időszak megnyitásával pedig elvben már idén áprilisban megkezdte a program végrehajtását. Wojciechowski hozzátette ugyanakkor, hogy a »magyar kormány úgy döntött, később teszi közzé az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap (EMVA) keretében kiírt pályázati felhívásokat«.

Az uniós biztos levele szerint a magyar kormány arról tájékoztatta az Európai Bizottságot, hogy csak akkor fogja elkezdeni az elfogadott stratégiai terv alapján felhasználható források pályázatainak kiírását, ha a korábbi hét éves uniós költségvetés pályázati időszakából még megmaradt forráskeret teljesen kiürül.

Lefordítom Önöknek a brüsszeli nyelvezetet: tényszerű, hogy a kormány még nem írta ki a hivatkozott agrárpályázatokat, vagyis

a kormány hazudott erről és a nálam jelentkező gazdák, illetve vállalkozók felháborodása több mint jogos.

Tényszerű, hogy a kormány bár kiírhatta volna már ezeket a lehetőségeket, de – szinte egyértelmű, hogy a pénzhiány és az igazmondás hiánya miatt – ezt tudatosan nem teszi meg. Egy újabb eset, amikor lebukik a sunnyogó, hazug kormány. Sajnos, a NER időszakában ez mindennapos.

❎ A magyar kormányfő vízválasztó, az illiberális államot meghirdető, 2014-es tusványosi beszéde után megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a kiépült rendszer bűneire. Négyszáztizenötödik alkalommal kongatom a harangokat és teszem fáradhatatlanul, ameddig szükség mutatkozik rá. Mert új esélyt kell adni a közös hazának.

dr. Ujhelyi István
Európai Parlamenti képviselő
az Esély Közösség alapítója
2023. július 9. 🇪🇺🇭🇺”

(Ujhelyi István dr./Facebook)

Valódi Hírek