FRISS: Rétvári Bence teljesen kiborult, amiért ezt teszi velük az EU

Nagyon bepöccent.

„Brüsszel kötelező betelepítési kvótákról szóló javaslata azt is tartalmazza, hogy az EU legnagyobb »migránsgettóját« Magyarországon állíttatnák fel”

– állította Rétvári Bence, a Belügyminisztérium államtitkára az MTI-nek szombaton.

Hozzátette: a brüsszeli tervek szerint az EU-ba érkező migránsok közel harmadának, 28,3 százalékának a kérelmét Magyarországnak kellene elbírálnia. Ezzel szemben Németország mindössze a kérelmek 1,4 százalékáért lenne felelős, Franciaország 2 százalékért, Svédország pedig 0,2 százalékért – mondta.

Közölte: a brüsszeli tervek szerint ehhez állandó jelleggel fenn kellene tartani a 11 320 bevándorlási kérelem egyidejű elbírálására alkalmas apparátust is.

„Ez összességében több tízezer illegális bevándorló állandó jelenlétét jelentené”

– riogatott.

Elmondta: a kiugróan magas magyar arány minden bizonnyal annak tudható be, hogy – fogalmazott –

„Magyarország betartja az EU-s előírásokat,

megvédi a határait, és szabályosan rögzít minden illegális határátlépési kísérletet”.

„Ezzel szemben máshol olyan lyukas a határ, mint egy szita, így az adatok is csak töredékesen jutnak el az EU-s rendszerekbe. Tulajdonképpen azért tennének Magyarországra aránytalanul nagy terhet, mert szabályosan járt el. Akik sumákoltak vagy nem voltak képesek betartani az előírásokat, azok a jövőben jobban járnának”

– magyarázta Rétvári Bence.

„Sem a kötelező kvótákat, sem a fenyegető büntetéseket, sem a migránstáborok kialakítását nem tudjuk elfogadni”

– mondta.

Az államtitkár szerint Brüsszel visszaél a hatalmával és

„mindenáron bevándorlóországgá akar tenni minden országot Európában”.

A 2016-os népszavazáson a résztvevők 98 százaléka, 3,3 millió ember mondott nemet a kötelező kvótákra – fűzte hozzá az államtitkár.

Elmondta: Magyarország és Lengyelország nemmel szavazott, több ország pedig tartózkodott a Belügyi Tanácsban a kötelező kvótákról szóló szavazásnál.

„Bár korábban döntés született arról, hogy a migráció kérdésében csak konszenzusos döntés születhet, Brüsszel mégis puccsszerűen, minősített többséggel erőltette át a javaslatot. Ezzel saját korábbi szabályaival ment szembe”

– fogalmazott Rétvári Bence.

„Nem engedjük át az EU-nak a döntést arról, hogy kiket fogadunk be a hazánkba és kiket nem. Erről csak a magyar emberek dönthetnek, brüsszeli bürokraták nem”

– rögzítette Rétvári Bence.

Kifejtette, a magyar szabályok egyértelműek: ha valaki Magyarországra akar jönni, annak a nagykövetségen kell benyújtania a kérelmét, és ha ott pozitívan bírálják el, akkor beléphet az ország területére.

„A mi célunk az, hogy Európán kívül tartsuk az illegális migránsokat, és a kérelmüket még azelőtt bírálják el, hogy belépnének az Unió területére. Aki már az EU területén van, azt szinte lehetetlen kitoloncolni”

– panaszolta.

Az államtitkár szerint „elég abból, hogy az EU nem járul hozzá a külső határok védelmének költségeihez, de a migránsok be nem fogadása esetén büntetésekkel fenyeget, mellette pedig

migránstáborok és óriási migárciós hivatalok felállítását írná elő”.

„Mi nem szervezni, hanem megállítani akarjuk az illegális migrációt. Az EU-nak pedig nem erőszakosan parancsolgatnia kell a tagállamoknak, hanem tiszteletben tartani a tagállamok döntését”

– nyomatékosította Rétvári Bence.

(MTI)

Valódi Hírek