Ettől főhet Orbánék feje: Joe Biden kemény üzenetet küldött a magyar kormánynak

Erre mit lépnek?

Joe Biden amerikai elnök megerősítette az Egyesült Államok erős támogatását Svédország NATO-tagsága mellett, amikor a Fehér Házban fogadta Ulf Kristensson svéd miniszterelnököt szerdán.

A kétoldalú tárgyalást megelőzően az amerikai elnök kijelentette:

Svédország erősebbé fogja tenni a NATO-t,

és ugyanazokat az értékeket vallja, mint az észak-atlanti szövetség tagállamai.

Hozzátette: felkészültek a védelmi szövetség jövő heti csúcstalálkozójára.

Joe Biden jelezte: a két ország majdnem mindenben egyetért a demokratikus értékek védelmét illetően, ideértve az Ukrajnának nyújtott biztonsági és humanitárius támogatást.

A kétoldalú, amerikai-svéd kapcsolatokkal kapcsolatban kiemelte a klímaváltozás elleni fellépést, a szabad indiai- és csendes-óceáni térség melletti közös kiállást, valamint a két ország vállalatainak együttműködését a feltörekvő technológiákat illetően, beleértve az 5G és 6G hálózatok biztonságát is.

Ulf Kristensson köszönetet mondott a svéd NATO-tagsághoz nyújtott erős amerikai támogatásért.

Joe Biden kijelentései erős üzenet azon országok felé, amelyek akadályoznák Svédország NATO-tagságát.

Svédország Finnországgal közösen szakított semleges politikájával az ukrajnai háború kitörése után, majd 2022 májusában kérték felvételüket a NATO-ba. Finnország esetében jóvá is hagyták a csatlakozást,

két tagállam miatt viszont Svédország eddig még nem csatlakozhatott a NATO-hoz.

Törökország csak „konkrét lépésekért” cserébe engedélyezné Svédországot csatlakozását a katonai szövetségbe.

Magyarország viszont olyan homályos és nehezen értelmezhető feltételeket támasztott Svédországgal szemben, mint például a „több tisztelet” tanúsítása, vagy az „erkölcsi fölényeskedés” beszüntetése, vagy további „bizalomerősítő lépések” végrehajtása – jelentsenek ezek bármit is.

„Jó lett volna, ha ezt meg tudtuk volna tenni. Az ugyanis azt jelentette volna, hogy az elmúlt években svéd politikusok nem nyilatkoztak volna tiszteletlenül, és nem hordtak volna össze mindenfajta alaptalan vádakat Magyarországgal szemben”

– fogalmazott korábban Szijjártó Péter arra vonatkozóan, miért is akadályozzák Svédország NATO-csatlakozását.

(MTI / privatbankar.hu nyomán)

Kapcsolódó:

Koránt sincs vége: Orbán Viktornak szegezték a sorsfordító kérdést

https://nyugatifeny.hu/2023/06/28/mi-folyik-itt-hiaba-var-mindenki-orbanekra-a-kormany-nem-adja-be-a-derekat-ebben-a-fontos-kerdesben

Valódi Hírek