Elképesztő dologba vágtak bele Mészárosék: Egészen váratlant lépett az üzletember

Felújítják a Magyar Tudományos Akadémiát.

Úgy alakult, hogy a Mészáros família betör a magyar tudományos életbe, ugyanis Mészáros Lőrinc gyerekeivel közös cége nyerte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti székházának felújítására kiírt tendert, bruttó

8,85 milliárd forintért.

A Magyar Tudományos Akadémia 2025-ben lesz kétszáz éves, a közel 160 éves épületet ütemekre bontva tervezik felújítani. Az első ütem már idén nyáron elkezdődik, és várhatóan jövő őszig tart.

A Fejér-B.Á.L. Építő és Szolgáltató Zrt. újítja fel a tetőt, restaurálja az épület homlokzatát, új belsőépítészeti koncepció alapján felújítják a Dísztermet – teljes gépészezi cserével, új világítással és audiovizális rendszerrel – és az akadémiai Képtárat, amely 2017 óta zárva van.

A székházra továbbá visszakerülnek a szfinxek és az épület mellé a kültéri állólámpák is.

Mészáros családi cége az elmúlt másfél év alatt épített már stadiont, villaparkot, és a Fidesz-közeli magasépítő céggel, a West Hungária Bau-val közösen a Hungaroring bejáratát is megalkották. Most azonban új vizekre eveznek, és kipróbálják magukat a tudományos életben is.

(MTI / 444.hu nyomán)

 

Valódi Hírek