Döntött a kormány: Orbánék trükközve államosítják a CT- és MR-vizsgálatokat is

Kiszervezik a kórházi patikákat is.

Az Orbán-kormány előkészítette a nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését is – írta a Népszava a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosítások alapján.

Mindez azt jelenti, hogy 2024 novemberétől csak az állam végezhet közfinanszírozott képalkotó, CT- és MR-vizsgálatokat. Azoknak a magánszolgáltatóknak, amelyek ezen a területen még részt vesznek a közellátásban, jövő november végéig

megszűnik a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) kapott finanszírozásuk.

A jövő évi költségvetési törvénybe – a szokottak szerint – az utolsó pillanatban kerültek bele az egészségügyet érintő jelentős átalakítások.

A jogszabály értelmében az ellátásból távozó szolgáltatók „felajánlhatják” gépeiket megvételre az államnak.

A törvény más részében

a kórházi gyógyszertárak kiszervezése a cél.

Így pedig az állam közbeszerzési eljárással megpályáztatja a mintegy 107 kórházi patika működtetését. A jogalkotó célja „az egységes színvonalú szolgáltatás biztosítása, valamint a nagy értékű, személyre szabott gyógyszeradagolást lehetővé tevő beruházások megvalósítása” – indokolták.

A jövő évi költségvetési törvényben azt is előírták, hogy a már terápiás dózisú hatóanyagot tartalmazó étrendkiegészítők és vitaminok csak a patikákban lesznek elérhetők.

A törvénymódosítók ezentúl kitértek arra is, hogy a jövő év második feléig a társasági formában működő szakrendelőknek át kell alakulniuk költségvetési intézménnyé,

ellenkező esetben közfinanszírozásuk megszűnik.

Jelezték: a változtatásokat az Országgyűlés Népjóléti Bizottsága meg sem vitathatta, így ezeket a politikai döntéseket sem előzte meg szakmai egyeztetés.

Valódi Hírek