Váratlan: Pintérék gyorsan reagáltak, miután több védőnő nemet mondott a kormány ukázára

A rengeteg adminisztráció is szerepet játszott a döntésükben.

Megírtuk, hogy a Veszprém vármegyei Pétfürdő védőnő nélkül marad: a 3 szakember azután döntött a felmondás mellett, hogy kiderült, júliustól a megyei kórházhoz kerülnek.

A Belügyminisztérium szerdai közleménye szerint azonban a településen 2 védőnő azelőtt mondott fel, hogy megismerhette volna az új munkaszerződés tartalmát.

„Amennyiben elfogadják új munkaszerződésüket, egyikük illetménye havi 88 764 forinttal, a másikuké havonta 104 129 forinttal növekedett volna”

– írta az illetékes tárca.

Hozzátették, hogy a Pétfürdő Nagyközség Önkormányzata továbbra is biztosíthatja a béren kívüli juttatásokat a védőnőknek, amennyiben a képviselőtestület ebbe beleegyezik. A Belügyminisztérium szerint Pétfürdőn július 1-jétől 2 helyettesítő védőnő, augusztustól pedig újonnan felvett szakemberek biztosítják majd az ellátást.

A felmondott védőnőket azonban a bércsökkenéssel és a juttatásokkal kapcsolatos aggályok mellett a pluszfeladatok kérdése is foglalkoztatta. Egyikük úgy fogalmazott:

„Folyamatosan lebeg a levegőben az, hogy pluszfeladatok fognak jönni, olvashattunk már most is konkrétumok nélkül ilyen nyilatkozatokat, és hát a munka az mindig több,

a megbecsülés meg mindig egyre kevesebb,

úgyhogy a sok közül ez is benne volt.”

Emellett hangsúlyozták, hogy egyre több volt az adminisztráció, a valódi munkára pedig kevesebb idő jutott.

(telex.hu nyomán)

Valódi Hírek