Súlyos vesztegetés: Kenőpénz miatt került bajba egy budapesti kormánytisztviselő

Nyomoz a hatóság.

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség többek között üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt gyanúsítottként hallgatott ki 2 személyt – derült ki az ügyészség csütörtöki közleményéből.

A Nemzeti Védelmi szolgálat feljelentésére indult az ügy, miszerint a főváros egyik kerületi hivatalában a szakügyintézőként dolgozó elkövető gépjármű ügyintézéshez tartozó nyilvántartásokkal, okmányok kiállításával, adminisztrációval foglalkozott.

A kormánytisztviselő a munkája során megismert egy idősebb nőt, aki gépjárművekkel kapcsolatos okmányirodai ügyintézést vállalt.

A gyanú szerint a két személy korrupciós kapcsolatot alakított ki: a nő

készpénzt és élelmiszert kínált a kormánytisztviselőnek,

hogy gördülékenyebbé tegye az ügyintézést. Az eddigi információk szerint a kormánytisztviselő 2023 első felében legalább 12 alkalommal fogadta el a felkínált javakat.

A nyomozók június közepén átkutatták a kormánytisztviselő munkahelyét, majd mindkét elkövető lakóhelyét. A két nő egyelőre nem tett vallomást.

(Képünk illusztráció)

Valódi Hírek