Nagy a baj: Dermesztő adatok kerültek ki Magyarországról – ezt nem akarták tudni Orbánék

Elképesztő.

Megjelent az IMD Versenyképességkutató (IMD) 2023 évi versenyképességi tanulmánya, amely jelentős előrelépéseket és lemaradásokat egyaránt mutat – írta a növekedés.hu. A vizsgált 64 ország között az első tíz helyen csupán 4 EU-s tagország: Dánia, Írország, Hollandia és Svédország szerepel.

Az USA csak a kilencedik, míg Svájc egy, Finnország és Románia három, Svédország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia, Horvátország és Kína négy, Franciaország öt, Nagy-Britannia hat, Németország és Magyarország pedig

hét hellyel rontotta eddigi pozícióját.

Előrelépett egy hellyel Hollandia és Olaszország, két hellyel Izrael, és az Egyesült Arab Emírségek, hét hellyel Lengyelország, nyolc hellyel Csehország és kilenc hellyel Írország.

A vizsgált 64 országból összességében csak 10 tudta javítani, 37 pedig rontotta versenyképességét. A többi ország helyezése változatlan maradt.

Magyarország 2022-ről 2023-ra hét, illetve négy hellyel lejjebb került a rangsorban. Viszont Csehországnak és Lengyelországnak sikerült jelentősen javítania versenyképességét.

Az elemzés Magyarország vonatkozásában a következő területeken jelez lesújtó teljesítményt:

  • infláció
  • fizetési mérleg egyensúly
  • beruházások növekedési üteme
  • reál GDP, és egy főre jutó reál GDP növekedési üteme
  • beruházásfinanszírozás (kamatok növekedése)
  • energia infrastruktúra
  • költségvetési hiány
  • az állam közvetlen beavatkozásának növekedése (állami támogatási összegek növekedése)
  • kiszámíthatóság, átláthatóság
  • egészségügyi infrastruktúra minősége.

Emlékeztettek, a Fitch Ratings június 23-i országjelentésében hasonló problémákra figyelmeztet: megemlítették

  • a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának és átláthatóságának romlását,
  • az EU-ban második legmagasabb deficitet,
  • a legmagasabb inflációt
  • és a gazdaság technikai recesszióba kerülését 2023 elején.

Grafikon:

Valódi Hírek