Váratlan fél szólalt meg az Oroszországban kitört katonai lázadás után

Nem, nem a magyar miniszterelnök.

Támogatását fejezte ki Kína az orosz vezetésnek az Oroszországban kialakult helyzet stabilizálására irányuló erőfeszítéseiben, és megerősítette, hogy érdekelt az ország kohéziójának és további prosperitásának (?) megerősítésében – fejezte ki Vlagyimir Putyin és kormányzata támogatását a kínai vezetés vasárnap az orosz külügyminisztérium szerint.

A moszkvai diplomácia honlapján azt követően jelent meg ez a tájékoztatás, hogy Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettest pekingi munkalátogatása során fogadta Csin Kang kínai külügyminiszter, és tárgyalt vele Ma Csao-hszü külügyminiszter-helyettes is.

A kínai fővárosban Rudenko a tervek szerint külön megbeszélést folytat még Liu Hsziao-minnel, a kínai kormánynak a Koreai-félsziget ügyében kinevezett különleges képviselőjével, valamint részt vesz az Oroszországi Külügyi Tanács és a Kínai Társadalomtudományi Akadémia által évente megrendezett együttműködés konferencián.

Minszkben kiadott tájékoztatás szerint vasárnap is tárgyalt telefonon Aljakszandr Lukasenka fehérorosz és Putyin orosz elnök. Két nap alatt a két vezető harmadik alkalommal lépett kapcsolatba egymással.

(MTI korrigálva)

Valódi Hírek