Itt a vége: Az Európai Bíróság elítélte az Orbán-kormányt, azonnal lépniük kell ennek érdekében

A tagállamok sürgős reformokat akarnak.

Az Európai Bíróság csütörtöki ítélete kimondta, hogy

Magyarország megsértette az uniós kötelezettségeit a menekültügyi szabályaival.

Az Orbán-kormány még 2015-ben vezette be a tranzitzónákat, majd 2020-ban változtatott a rendszeren – az Európai Unió már ekkor is jogsértőnek találta az intézkedést.

Az eljárás szerint a határon benyújtott menedékkérelmek pozitív elbírálását az esetek többségében 3 feltételhez kötik:

  • Az illetőnek a kijevi vagy belgrádi magyar nagykövetségen előzetes szándéknyilatkozatot kell tennie.
  • A dokumentumot az érintett nagykövetségnek el kell fogadni.
  • A beadónak meg kell kapnia a belépési engedélyt.

Az Európai Bizottság még 2020-ban eljárást indított az intézkedéssel szemben: arra kérték a bíróságot, hogy állapítsa meg a kormány kötelezettségszegését, amelyet egy 2013-as irányelvre alapoztak.

Az irányelv szerint a tagállamok

határain belül is be lehet adni a menedékkérelmet.

A magyar kormány azonban nem volt hajlandó változtatni a rendszeren, pedig az uniós tagállamok pár hete előzetesen megállapodtak a menekültügyi szabályok reformálásában.

A jelenlegi, „dublini” rendszerben az a tagállam felel a menedékkérőkért, amelyiknél először átlépik a közös külső határt. Ha valaki hosszú időre elkerüli a transzfereket vagy a regisztrációt, akkor tulajdonképpen szabadon mozoghat. Többek között ezt is felülvizsgálnák.

A javaslatokat azonban a magyar kormány nem támogatja, mert a változtatások nyomán

segíteniük kellene a leterhelt tagállamokon.

Gulyás Gergely szerint „sajnálatos az ítélet„. Közölte: arra várnak, hogy a bizottság hozzon olyan szabályokat, amelyekkel a határátlépés előtt elbírálható a menedékkérelem.

A kancelláriaminiszter szerint az EU bírósága rosszul értelmezi a menedékjogot. Úgy véli, azt el kell választani a bevándorlástól.

(via telex.hu)

(Képünkön Koen Lenaerts, az Európai Bíróság elnöke, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök látható)

Valódi Hírek