Mi lesz ebből? Veszélyhelyzeti működésre áll át a Magyar Honvédség

Pedig ők „békepártiak”.

Az elhúzódó és akár eszkalációval is fenyegető háború miatt most Magyarország biztonsága és védelme az első.

A háború indokolttá teszi,

hogy a Magyar Honvédség fokozza a katonák felkészítésre és kiképzésére szánt időt. A kormány ezért rendeletben rögzíti, hogy a háborús veszélyhelyzet idején a Magyar Honvédség tagjainak akár fokozott igénybevételre, gyakorlatokra, kiképzésekre kell számítania – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden az MTI-vel.

A tárca közleményében azt írta: a Magyar Honvédség alapvető feladata Magyarország függetlenségének, területi épségének és határainak katonai védelme, nemzetközi szerződésből eredő közös védelmi és békefenntartó feladatok ellátása, valamint humanitárius tevékenység végzése a nemzetközi jog szabályaival összhangban.

A Magyar Honvédség tényleges szolgálatot teljesítő katonáitól tántoríthatatlan hűséget, hivatásukhoz méltó, példamutató magatartást, bátor helytállást, magas fokú készenlétet és fegyelmet követel – közölték.

A Magyar Honvédség állományának tagja – az állományilletékes parancsnok utasítása szerint –

köteles

szolgálatteljesítés céljából rendelkezésre állni, szolgálatot adni, valamint túlszolgálatot teljesíteni – tudatták.

Az állomány tagjai számára szolgálati rend bevezetése rendelhető el az alapkiképzés, a katonai kiképzések, gyakorlatok, szakmai felkészítések és tanfolyamok, a tábori körülmények között végrehajtott kiképzés, a hazai vagy Magyarországon végrehajtott nemzetközi gyakorlat, törzsgyakorlás során.

A parancs szóban, azonnal is elrendelhető

– áll a közleményben.

A Magyar Honvédség veszélyhelyzeti működési rendjéről szóló kormányrendeletet a Magyar Közlönyben hirdették ki és kedden életbe is lép – közölték.

(MTI)

Valódi Hírek