Itt az árnyékkormány 6 követelése az oktatási helyzet rendezésére (+videó)

Oktatási programot dolgoznak ki.

Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés pénteken, amikor a sok port kavart „státusztörvény” tervezetéről vitáznak a parlamenti képviselők. Az ügyben a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Barkóczi Balázs is felszólalt.

„Pár év múlva az önök dicstelen kormányzása már csupán a rendszerváltozás utáni politikatörténet egy nagyon szomorú fejezete lesz. A mai nap

a magyar parlamentarizmus aranykönyvének legsötétebb lapjain fog szerepelni”

– kezdte a beszédét a pártszóvívő, majd hozzátette: ez a nap úgy lesz elkönyvelve, mint a magyar közoktatás szétverésének az időpontja.

„Önök arra készülnek, hogy most, amikor 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból, amikor már

az orbáni infláció felzabálta a pedagógusbéreket,

amikor soha ilyen kevesen nem jelentkeztek pedagógusképzésre ezzel párhuzamosan pedig soha ilyen magas nem volt a korai iskolaelhagyók aránya; miközben a szakma egyre inkább elöregszik és nincsen utánpótlás, és miközben önök a legalapvetőbb munkáltatói jogokat is megvonják a túlterhelt pedagógusoktól,

beviszik a magyar közoktatásnak az utolsó kegyelemdöfést,

a státusztörvénynek nevezett bosszútörvényt”

– folytatta a politikus.

Kiemelte: Orbán Viktor külföldön minden szankciót megszavaz és mindent megígér az EU-nak, hogy megszerezze az uniós forrásokat, de „közben lábbal tiporják sárba a tanárok és diákok jogait„.

A politikus szerint a jövő generációit megfosztja a kormánypárt a minőségi oktatástól.

„Ez a bosszútörvény az azt kidolgozók avíttas és kopott eszméivel egyetemben a történelem szemétdombjára fog kerülni és csak remélhetjük, hogy még a jelenlegi kabinet sem tud akkora rombolást végrehajtani a magyar közoktatásban, amit a Dobrev Klára vezetetésével felállított szociáldemokrata kormány nem tud majd orvosolni.

Hozzátette, az árnyékkormány addig is mindent megtesz: párbeszédet kezdeményeznek a szakma képviselőivel és egy oktatási programot dolgoznak ki. Követeléseiket pontokba szedve sorolta fel:

  • Követeljük a magyar pedagógusok azonnali, 45 százalékos béremelését és a nem pedagógus munkakörben dolgozó munkavállalók bérrendezését!
  • Követeljük a tanszabadság és az iskolai autonómia visszaállítását, hogy a tankerületek azonnali hatállyal adják vissza a rászánt forrásokkal együtt az önkormányzatoknak, amelyek ezt igénylik!
  • Követeljük a jogtalanul elbocsátott pedagógusok azonnali visszavételét, a fegyelmi büntetések eltörlését és a sztrájkjog visszaállítását!
  • Követeljük a tanárok és a diákok terheinek csökkentését, a valóban esélyteremtő és 21. századi közoktatást!
  • Követeljük a felelős és hozzáértő oktatásirányítást és az oktatásügyi minisztérium felállítását!
  • Követeljük a tanárok és diákok megbüntetésére szabott bosszútörvény visszavonását!”

hangsúlyozta Barkóczi.

A politikus felszólalása itt nézhető vissza:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek