Gigabotrány: Véletlenül továbbküldött levélben vallotta be Orbán államtitkára, hogy hazudni szoktak

Önmagukat buktatták le.

Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani

– írta Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár egy, a Telexhez eljutott titkos belső levelezésben.

A politikus Antalffy Péternek, a Klebelsberg Központ Stratégiai és Kommunikációs Főosztály vezetőjének, Kisfaludy László köznevelésért felelős helyettes államtitkárnak, valamint a KK szakmai vezetőinek küldött válaszlevelében fogalmazott így.

Szerdán kérdéseket küldtünk a Klebelsberg Központnak, mert egy olvasónk felhívta a figyelmünket arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium levélben toborozta az önkéntes katonákat a 2023/24-es tanévben bevezetni tervezett Honvédelem tantárgy oktatására. Az Oktatási Hivatal honlapján meg is jelent a Honvédelem tantárgy kerettanterve a szakképzési intézmények 9. évfolyama és a köznevelési intézmények 11. évfolyamának.

Ennek előzménye, hogy a Telex arról érdeklődött szerdán, hogy tényleg elindul-e a Honvédelem nevű tantárgy oktatása 2023 szeptemberében, és amennyiben igen, hány intézményben, és pontosn melyekben.

A hivatalos sablonválasz helyett azonban egy sokkal őszintébb és megdöbbentőbb válaszüzenetet kaptak. A Klebersberg Központ sajtóosztálya ugyanis csütörtökön 21 óra 31 perckor véletlenül a Maruzsa államtitkárral folytatott belső levelezésüket továbbította.

Az első levelet Bartkó Mária, a KK sajtó- és tájékoztatási referense küldte el Kontra Dorkának, a Belügyminisztérium sajtóreferensének. Ebben a Klebersberg Központ az első válaszjavaslatát küldte tovább Maruzsáéknak.

Tájékoztatom, hogy a Honvédelmi neveléssel kapcsolatos oktatási programokat a Honvédelmi Minisztérium koordinálja.

Kontra azonban visszadobta az üzenetet, helyette mást javasolt:

„A Honvédelem tantárgy szabadon választható, indításáról az érintett intézmények döntenek. A program koordinációját a Honvédelmi Minisztérium végzi. A Klebelsberg Központ még nem mérte fel, hogy az első tanévben hány iskola vesz részt a projektben, az érintett tanév még el sem kezdődött. A tantárgy célját az oktatas.hu oldalon elérhető kerettanterv tartalmazza.

Eddig minden a dolgok szokásos folyása szerint zajlott, azonban Antalffy Péter főosztályvezető továbbküldte a levelezést Maruzsa Zoltánnak, Kisfaludy Lászlónak, és a kommunikációs főosztályvezetőjének, Varga Attilának is a jóváhagyásukat kérve, azonban sárgával kijelölték azt a mondatot, amelyben arról írtak, hogy még nem zajlott le az igényfelmérés.

Antalffy ezt írta:

A Telex megkeresésére az alábbi választervre kaptunk jóváhagyást, azonban a sárgával jelzett mondat nem állja meg a helyét, mert a KK az Államtitkársággal egyeztetve már fel kellett mérje 2 hónapja, hogy kik vesznek részt a programban, így e mondat nélkül küldenénk ki a választ. Erre kérünk jóváhagyást.

Ő tehát felhívta a figyelmet arra, hogy valótlanság az igényfelmérés tényét tagadni, ugyanis annak már korábban meg kellett történnie. Erre a már maga Maruzsa válaszolt, méghozzá meglepő őszinteséggel:

Péter, ezt ugyebár mi is tudjuk! 🙂 Nagy nehézségben lennétek, ha mindig csak a színtiszta igazat kellene mondani.

Már az első mondat sem igaz,

hisz Péterffy Balázs vezetésével lettek leegyeztetve, hogy ki vállalja.

Úgy gondolom, hogyha az első mondatot igaznak véljük, akkor teljesen életszerű, hogy a KK-nak nem kell tudnia, hogy hány iskolája vesz részt ebben a programban: hát annyi, ahányan így döntöttek. A választerv tehát nem rossz. De ha inkább meg akarjátok írni, hogy a KK x intézményt választott ki, tőlem azt is lehet.

Mi legyen?

Zoli

Az inkriminált levélrészlet. Forrás: Telex

Tehát Maruzsa már a szabad választás tényét is cáfolta a titkos belső üzenetváltásban. Az első mondatból következő hazugságra utalva felhívta rá a figyelmet, hogy mivel akkor is hazudtak, a második mondatban sem kell igazat írniuk.

Péterffy Balázs szakmai elnökhelyettes erre aggódva válaszolt:

Egyetlen aggodalom van, hogy ha van infójuk arról, hogy a tk-k (a tankerületek – a szerk.) már egyeztettek, akkor a válaszban valótlant állítunk.

Ha valaki kikéri utána közérdekűben, akkor ránk ragad a hazugság.

Az első mondat pedig de jure igaz, mert valóban ők döntenek erről, és mi is azt kértük, hogy aki jelentkezik, az jöjjön, aki nem akart, azt kihúztuk a listáról. Ha mindenképp benne kell maradnia az inkriminált mondatnak, akkor ezt javasolnám: >>a KK még nem tudja, hogy ténylegesen hány intézmény vesz majd részt a következő tanévben a programban.<<

A fenti mondat alapján kiderül, hogy ekkor már azon lamentáltak, hogyan hazudjanak úgy, hogy ne égjen rájuk, ők a valótlan állítás forrásai. Miután ez az üzenetváltás lezajlott, a KK a hivatalos válasz mellett az eredeti levelezést is továbbította,

benne a hazugság miatti lebukástól való félelemre utató üzenetekkel.

Persze, a hivatalos választ is megküldték mellé, amely végül ez lett:

A Honvédelem tantárgy szabadon választható, indításáról az érintett intézmények döntenek. A program koordinációját a Honvédelmi Minisztérium végzi. A Klebelsberg Központ még nem rendelkezik arról információval, hogy ténylegesen hány intézmény vesz majd részt a következő tanévben a programban. A tantárgy célját az oktatas.hu oldalon elérhető kerettanterv tartalmazza.

Hab a tortán, hogy ezt követően még egy levelet kapott a Telex, amelyben azt kérték, tekintsenek el a kis bakitól:

Kérem ezt az emailt ne vegye figyelembe, véletlen küldés.

A választ új emailben küldöm.

Ezután pedig megérkezett a hivatalos válasz a Klebelsberg Központ Stratégiai és Kommunikációs Főosztályától, amelyben Maruzsa álláspontját reprodukálták.

És még mindig nincs vége a történetnek: Halász Nikolett, a Telex újságírója csütörtökön 22 óra 15 perckor Facebook-üzenetet kapott Antalffy Pétertől, azonban

azt szinte azonnal visszavonta,

mert az engedélykéréseknél már csak a neve és az üzenetküldés ideje jelent meg.

Így valószínűleg már soha nem tudjuk meg, mit akarhatott még mondani, de legalább betekintést kaphattunk, hogy működik a gyakorlatban a sajtó tájékoztatása.

sommázta az újságíró a történteket.

Ez alapján tehát elmondható, hogy a belső levelezésben maga a köznevelésért felelős államtitkár ismerte el: rendszeresen hazudni szoktak a magyaroknak. Van még kérdés?

Valódi Hírek