Varga Zoltán: Orbánék érdemelnek penészes kosztot, nem pedig a kórházban fekvő betegek (+videó)

A DK szerint a kormány okozza a magas inflációt, amely spóroláshoz vezet az állami szektorban.

Hírportálunk is megírta, hogy penészes kenyeret és romlott felvágottat kapott egy beteg a Szent János Kórház gasztroenterológiai osztályán.

A magyar nyilvánosságot fölkavarta az eset, legutóbb a Demokratikus Koalíció politikusa, Varga Zoltán tartott sajtótájékoztatót, ahol elmondta: úgy véli, Orbán Viktorék rossz gazdaságpolitikája miatt akkora Magyarországon az infláció, hogy a kórházakban már a betegek élelmezését sem tudják elvárható színvonalon megoldani.

Hozzátette:

” A Demokratikus Koalíció szerint

a magyar betegek helyett Orbán Viktor és minisztertársai érdemelnek penészes menüt,

hiszen 13 év alatt ők tették tönkre a magyar kórházakat”.

Varga kiemelte: Orbánéknak köszönhető a drámai élelmiszerdrágulás, ami miatt a kórházak már nem tudják beszerezni a friss alapélelmiszereket a betegek számára.

A politikus szerint a magyar kormány kivérezteti az egészségügyet: egyre több orvos és szakdolgozó mond fel az alacsony fizetések miatt.

„Amíg Orbán marad, marad az Orbáni-infláció és folytatódik az egészségügy lassú pusztulása is”

– hangsúlyozta a politikus.

Miután Varga felsorolta az Orbán-kormány hibáit, rátért arra, hogy a DK, illetve a Dobrev Klára vezette árnyékkormány miképpen változtatna a magyar helyzeten.

” A Dobrev Klára vezette árnyékkormány azért dolgozik, hogy az ország az emberekről szóljon, hogy letörjük az Orbáni-inflációt és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek”

– mondta Varga.

Ezt követően hozzátette: a penészes kórházi reggeli nem egyedi eset, ugyanis gyakran szembesülnek a magyar betegek azzal, hogy „hiába fizették az adókat és járulékokat, még friss kenyeret sem tudnak eléjük tenni az orbáni inflációban szenvedő” kórházak.

A sajtótájékoztató alább visszanézhető:

(Demokratikus Koalíció/Facebook)

Valódi Hírek