A DK polgármesterei elutasítják a védőnői hálózat kormányzati bekebelezését

Ellenállnak.

Arról mi is beszámoltunk, hogy július 1-től – a Belügyminisztérium javaslatára – át akarja venni az állam a védőnői ellátást az önkormányzatoktól. Pintér Sándorék döntése nagy felháborodást keltett az országban, a DK-s Varga Zoltán még törvénymódosítást is nyújtott be, bár ezt a fideszesek hamar leszavazták.

Pénteken a DK sajtóközleményt adott ki, amelyben azt írták:

a párt polgármesterei nem fogják végrehajtani a kormány utasításait,

nem asszisztálnak a védőnői hálózat lerombolásához.

Mutatjuk a párt teljes közleményét:

„A DK polgármesterei nem fogják végrehajtani a kormány utasításait a védőnői hálózat einstandolásáról.

Egyeztetésre hívta az egészségügyi kormányzat a polgármestereket, hogy közöljék velük a védőnői hálózat államosításának és a védőnők elvezénylésének a feltételeit

A Demokratikus Koalíció városvezetői nem vesznek részt a találkozón,

és a kormány utasításait sem fogják végrehajtani.

Kezdetektől fogva tiltakozunk az intézkedés ellen, hiszen az csak tovább fog rontani az egyébként is siralmas állapotban lévő egészségügyi rendszeren.

Ez maga az Orbán-kormány: szakmai egyeztetés nélkül, hirtelen hozott döntésekkel döntik romba az országot.

Ugyanezt látjuk az oktatás esetében, vagy az orbáni infláció kezelésénél, amely már hónapok óta megállíthatatlanul száguld mindenfajta kontroll nélkül.

Ezt a Dobrev Klára vezette Árnyékkormány sosem hagyná: azért dolgozik, hogy letörje az orbáni inflációt, és ne az árak, hanem a bérek emelkedjenek.

dr. Kiss László, a III. kerület polgármestere,

Déri Tibor, Újpest polgármestere,

Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere,

dr. László Imre, Újbuda polgármestere,

Cserdiné Németh Angéla, a XV. kerület polgármestere,

Szaniszló Sándor, a XVIII. kerület polgármestere”

Valódi Hírek