Mi történik itt? Indoklás nélkül hirtelen több száz dolgozóját rúgja ki a Magyar Államkincstár

Egyik napról a másikra mondtak fel nekik.

Sok száz embert rúg ki egyik napról a másikra a kormány,

de még így sem látszik, hogy ez elég fedezetet teremtene a maradók béremelésére – írta a hvg.hu.

Emlékeztetettek Orbán Viktor kormányának sokat hangoztatott szlogenjére, miszerint „a kormány saját magán spórol„. Ennek azonban nyoma sincs.

Ugyanis a vezető döntéshozók, miniszterek, államtitkárok fizetése nem csökken, a közszférában dolgozók száma viszont igen.

A Magyar Államkincstár munkatársai közül

661 főt rúgnak ki teljesen váratlanul, minden indoklás nélkül.

Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke azt mondta, korábban a közszférában dolgozók elbocsátásakor bizottságot állítottak fel, amely segített munkát találni vagy átképezni a kirúgottakat.

Ezt most „elsunnyogta volna” a kormány, mert csak a szakszervezet figyelmeztetésére állították fel a bizottságot – hívta fel a figyelmet a szakszervezeti vezető.

Így tehát most újabb ellentmondásra derült fény: a kormány ugyanis korábban azt ígérte, nem lesz tömeges elbocsátás, most mégis

egyetlen intézményből

661 dolgozót rúgtak ki.

Valódi Hírek