Parádés körülmények között adták át az ország legújabb lombkoronasétányát Balatonbogláron

Soha nem elég belőlük.

Hírportálunk is beszámolt arról április végén, hogy már a Balaton környékén is javában zajlik a fideszes természetkárosítás, ugyanis Balatonföldváron az egyik strandot luxusjachtkikötővel akarja „gazdagítani” a kormánypárti elit.

De itt nem álltak meg: bejelentették, hogy építenek egy lombkoronasétányt, ezúttal Balatonbogláron, a Várdombon, a fák közé.

A beruházás félmilliárd forintból készült, az építmény 500 méter hosszú, és elvileg kilátóként is lehet majd használni. Érdekes a történetben, hogy az új „építmény” mindössze néhány méterre található a turisták és helyiek körében is rendkívül népszerű gömbkilátótól.

Gyakorlatilag a kilátó mellé építettek egy újabb, kisebb kilátót, egyes fákat megcsonkítottak, hogy lehessen látni a Balatont – ezt időközben egyes forrásaink cáfolták –, holott pár méterre tőle van a magasabban fekvő gömbkilátó.

Az építményt szombaton, vagyis június 3-án adták át. Az ünnepségre rengetegen vártak, a Sonline információi szerint az „500 méter hosszú sétány 10 méter magasan kígyózza körbe a várdombot”.

Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere elmondta az átadón, hogy

igazi magyar és helyi termék” az új lombkoronasétány , hozzátette:

egyetlen uniós forint sincs” a Balaton legújabb turisztikai attrakciójában, ugyanis a magyar kormány támogatta a kialakítását.

Érdemes beszélni a piszkos anyagiakról is:

a „látványosság” mintegy 600 millió forintba került.

A lombkoronasétányról felkerült egy videó a „Balatonboglári Hírek” nevű Facebook-oldalra, mutatjuk:

(Kiemelt képünkön Mészáros Miklós, Balatonboglár polgármestere)

FRISSÍTÉS: A cikkünk eredeti változatában — egy hírportálra hivatkozva — az szerepelt, hogy néhány fát kivágtak, többet pedig megcsonkítottak az építkezés miatt az érintett területen. Lapunkhoz időközben egy ezzel ellentétes közlemény is érkezett, amelynek írója azt állítja: nem történt fakivágás és facsonkítás sem, sőt, kifejezetten ügyeltek rá, hogy ne sérüljenek a természeti értékek a lombkoronasétány építése közben.

Valódi Hírek