A kormány szerint csúszásban vannak, de halad a beruházás.
Megháromszorozódott a debreceni Oltóanyaggyár Zrt. nyeresége az elmúlt 3 évben – derült ki a cég éves beszámolójából.
Az Oltóanyaggyárat még 2020-ban alapították, 2021-ben 100 ezer forintos volt az árbevétele, ami 2022-re 764 ezer forintra nőtt. A nyereség eközben 32 ezer forintról 93,5 ezerre duzzadt.
Ezek az összegek ugyan hangyányinak tűnnek egy oltóanyaggyárhoz képest, mindenesetre
a gyárban még meg sem kezdődött a termelés.
A Nemzeti Oltóanyaggyárat egyébként már tavalyra ígérték. Legutóbb egy Kormányinfón jött szóba a cég, ekkor Varga Mihály pénzügyminiszter válaszolt a 24.hu kérdésére. Mint mondta:
„A háborús helyzet és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt némi
csúszás van a kivitelezési projektben,
de halad a beruházás. Én láttam erről fotókat, meggyőzőek voltak, tehát ez a beruházás folyamatban van.”
Gulyás Gergely szerint is jól halad a beruházás, bár megjegyezte, hogy a pandémia végével kérdésessé vált, hogy milyen oltóanyagot fognak gyártani. A ügyben szakmai egyeztetés folyik, mert koronavírus elleni oltóanyagot már nem biztos, hogy érdemes gyártani – fogalmazott a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Az eddigi bevétellel szemben az anyagi ráfordítások nagyon megemelkedtek:
53,6 millióról 130,6 millióra nőttek.
Eközben az egyéb ráfordítások is elérték a 463 millió forintot. Sőt a létszám is emelkedett, így 22 fő munkabérét kell kifizetni, amely összesen több mint 321 millió forint. Azaz körülbelül havi bruttó 1,2 milliót visznek haza a még nem üzemelő gyár dolgozói.
Emellett a vezető tisztségviselők 63,8 millió forintot kaptak, a felügyelőbizottság tagjai pedig 12,3 millió forintos tiszteletdíjjal gazdagodtak.
(mfor.hu nyomán)