Videóval: Győzike rohamot kapott, ájultan feküdt a kamerák előtt

Rég volt ilyen rosszul.

Gáspár Győző elájult a Hal a tortán forgatása közben, ezért le kellett állítani a műsor forgatását. A médiaszmélyiség a rosszulléte után elmondta, hogy már rég érezte ennyire rosszul magát.

A celeb már hosszú évek óta küzd pánikbetegséggel, erről nyíltan beszélt Palikéknak is.

Sőt, az is kiderült, hogy többször előfordult már, hogy a híresség rosszul lett forgatások ideje alatt, a roham a kamerák előtt tört rá, így az adást azonnal fel kellett függeszteni, Győzikét pedig mihamarabb el kellett látni.

„Közbejött egy gikszer…

Most már lassan 12 éve pánikbeteg vagyok,

és rám jött egy roham a buszban, és nem tudtam kezelni”

– árulta el Győzike a rosszulléte után.

Hozzátette: „Tényleg nagyon-nagyon rosszul voltam, már rég éreztem magam ilyen rosszul.

Amikor otthon vagyok, általában bemegyek egy sarokba, leülök egy szőnyegre, elmegyek a világ elől, de most nem tudtam elmenni, mert egy műsorban vagyunk”.

A TV2 Instagram-oldalára felkerült egy videó is, amin az is látható, hogy rohamot kapott Győzike.

Ehhez szólt hozzá Horváth Gréta, aki megjegyezte, hogy a videóban látható jelenetek (győzike rohama) régebbi felvételek, ám Győzike rosszulléte egyáltalán nem megjátszott.

A celeb kérte, hogy más betegségéből senki ne csináljon viccet, ezt nagyon furcsa tőle olvasni, ugyanis a felvételen is látható, hogy mind Horváth Gréta, mind Pumped Gabó jókedvűen élték meg, hogy az egyik társuk (Győzike) rosszul lett.


(tv2official/Instagram)

Valódi Hírek